Tékozló szoknyapecér: Költekezik, mint az őrült a Szerb Villanygazdaság „akasztani való” igazgatója, akinek egy könnyűvérű nő az asszisztense
Miközben a Szerbiai Villanygazdaság többnyire jelentéktelen tartozásért mélynyomorban élő polgárokat, köztük sajnos délvidéki magyarokat is lekapcsol a hálozatról és ítél vaksötétségre, a cég vezetősége, de főleg Aleksandar Obradović igazgató úgy szórja a pénzt, mintha a fél világ az övé lenne.
A beharangozott takarékoskodás helyett a diri tavaly több ízben utazott ismeretlen okból Brazíliába, de Csehországban és Lengyelországban is megfordult.
Decemberben az alkalmazottaknak kifizette a tizenharmadik bért, persze az állami kasszából, vagyis közvetve a polgárok zsebéből. A plusz egy fizetésre összesen 800 millió dinár ment rá, noha már akkor lehetett tudni, hogy a villanygazdaság évi vesztesége eléri a 30 milliárd dinárt, tehát a cég pénzügyi mérlege katasztrofális lesz.
Obradović olyan nagylelkű volt a melósokhoz, hogy 14 ezer újévi csomagot is megrendelt gyermekeik számára (miközben az áram nélkül maradt családok gyermekei gyertyafény mellett, vacogva várták a szép új esztendőt).
Az igazgató tender útján rendelte meg az újévi csomagokat. A tender győztese Zoran Bašanović turbofolkos menedzser cége lett. Egy másik résztvevő cég, amely nyilván joggal feltételezte, hogy szabálytalanság történt, panasszal élt. Ekkor a villanygazdaság felajánlotta a fellebbező cégnek, hogy Bašanovićtyal közösen bonyolítsa le a bizniszt, és osztozzanak a bevételen. A panasztevő nem egyezett bele. Végül semmi sem lett az újévi csomagokból, amelyekre az igazgató 80 millió dinárt akart elkülöníteni a cég pénzéből.
Ha már szóba került a turbofolk, Obradović asszistensének munkahelyére a Grand nevű szerb műnépzenei műsor táncosnőjét és a nívótlan valóságsók időnkénti résztvevőjét, Dragana Miloševićet alkalmazta, akinek a fő erőssége minden bizonnyal a villanygazdaság lehet. Ahol ő végigriszálja magát, ott mindjárt nő a feszültség.
Mindennek tetejére Obradović 300 millió dinár értékű bankkölcsönt akart felvenni az ügyviteli terv „hatékonyabb megvalósítása érdekében”, de a kormány ezt nem hagyta jóvá.
Aleksandar Vučić, a kormány első alelnöke kilátásba helyezte Obradović levaltását a Szerbiai Villanygazdaság éléről. Az egészben az a bibi, hogy az említett táncosnő a Szerb Haladó Párt tájékoztatási szolgálatának is tagja (mert ahhoz is ért).
Vučićék őt nyilván meghagynák a mostani munkahelyén, hiszen az új igazgatónak is bizonyára szüksége lesz ilyen szolgálatkész asszisztensre.
A képen: Dragana Milošević, az EPS igazgatójának asszisztense, aki szintén befolyásolja a villanyszámlánk nagyságát
F. L.