159383 putari-nis4 fEgyéb 

1000 útkarbantartó munkás tüntetett Belgrádban – Az útépítő ágazat az összeomlás szélén

159383 putari-nis4 fTöbb mint 1000 útkarbantartó munkás tüntetett ma a belgrádi Nikola Pašić téren, mert a szerbiai kormány nem fizette ki nekik a 9,7 milliárd dináros tartozását, aminek következtében több mint 10 ezer munkahely megszűnése fenyeget.

A Szerbiai Útkarbantartók Önálló Szakszervezetének elnöke, Sonja Vukanović a Beta hírügynökségnek kijelentette, hogy további követeléseik között szerepel, hogy az állam további hat milliárd dinárt biztosítson az útépítő vállalatok fennmaradása érdekében.

„Az útépítő ágazat gyakorlatilag az összeomlás szélén áll, 8-10 ezer munkahely vált kérdésessé, de nem csak ez, hiszen az utak katasztrofális állapotban vannak, így emberi életek kerültek veszélybe, mi pedig nem szeretnénk olyasmiben részt venni, amiért nem vagyunk felelősek” – mondta Vukanović, aki azt hangsúlyozta, hogy az állam semmit nem tett az útkarbantartás terén az elmúlt öt évben, és az állam nemtörődömsége miatt az utak katasztrofális állapotban vannak.

Beta nyomán Z.D.

Hasonló bejegyzések