Hatvankilenc évet vártunk, pár hónap már úgysem számít? „Technikai okok” miatt csúszik a szerb-magyar megemlékezés Csúrogon
Technikai okok miatt csúszik a magyar és a szerb államfők tervezett közös megemlékezése a vajdasági Csúrogon, az esemény várhatóan júniusban lesz – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában kedden.
A „nem várt” technikai ok pedig nem más, mint az, hogy a szerb fél nem volt képes (nem akarta?) időben befejezni, az eredetileg megbeszélt és kihirdetett időpontra a csúrogi magyar áldozatok emlékparkját.
Sőt, már ez a kijelölt dátum is a halasztás halasztása, hiszen Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete egy januári budapesti konferencián még azt mondta, hogy a tervek szerint a két államelnök április elején hajt kölcsönösen fejet az áldozatok emléke előtt.
Az áldozatok emlékére nézve kegyeletsértő és megbotránkoztató ez a tiszteletlenség, amelyet sorozatosan követnek el az ártatlanul lemészároltakkal. Bár alázatból a jelenlegi szerb kormány nehezen vizsgázhatna, mivel saját politikai gyökerei is a tömegsírokig nyúlnak vissza. Hiszen, míg Ivica Dačić miniszterelnök saját párján belül a stafétát a rossz emlékű Slobodan Milošević háborús bűnös politikustól vette át, addig Tomislav Nikolić államfő ideológiai gyökerei a Szerb Radikális Pártból eredeztethetőek, hiszen ő maga is a vajdai rangot töltötte be, vezetője Vojislav Šešej csetnikvajda mellet. Most ezek az emberek, akik saját múltjukkal sem tudnak elszámolni, ezek fognak őszinte megbánást tanúsítani a magyar áldozatok emléke felett?!
A csúrogi emlékkeresztet és márványkövet számos alkalommal rongálták meg: összezúzták, kidöntötték, felgyújtották, festékkel öntötték le…
Németh Zsolt kifejtette: az esemény helyszíne Csúrog lenne, „az a település, amely átélt magyar és átélt szerb tragédiákat is”. Az ide tervezett emlékpark elkészüléséhez azonban még időre van szükség, így a tervek szerint júniusban tartják a megemlékezést – mondta.
A magyar fél korábban már számtalanszor kért bocsánatot. Még a világháború lezárta előtt katonai bíróság elé állította a razzia vezetőit, majd azokat a háború után Jugoszláviában bestiális módon ki is végezték. A magyar oldalról rengeteg tudományos megemlékezésekkel, könyvekkel, sőt önostorozó filmmel is adóztak a szerb veszteségek előtt. Miniszterek, kormányfők számtalanszor vettek részt az újvidéki főhajtásokon és más megemlékezéseken is.
Részlet a „Hideg Napok” c. filmből
Azonban hiába festettünk homlokunkra Káin-bélyeget ez sem volt elég, hogy holtjaink megkapják a végtiszteletet. Mivel eközben a szerb oldalon mái napig tabunak számít a téma, a bűnösöket meg sem nevezték, nem hogy elítélték volna, közben pedig számos olyan tudományos munka látott napvilágot, amely túlzónak ítéli a magyar áldozatok becsült számát.
Egy hete még így festett a csúrogi magyar emlékpark
Csúrogon a magyar kormány finanszírozásából felújították a Topalov-raktárat, azt a helyet ahol a szerb áldozatokat annak idején kivégzésük előtt összegyűjtötték. A munkálatokra 10 millió forintot mozgósított a magyar állam és itt a munkálatokkal még február 28-án elkészültek. A magyar áldozatok emlékparkjának fő szobrát is elkészítette már és bemutatta Szarapka Tibor szobrász.
Azonban az államalkotó nemzet részéről vállalt területrendezés a májusi közös találkozó előtt egy héttel még kezdetét sem vette, olyannyira, hogy a helyi parasztok kaszálták már le a dögtemető méteresre nőtt füvét. A munka gépek alig néhány nappal a kitűzött dátum előtt jelentek meg végül.
Technikai okok, így nevezi a magyar külügy áldozataink hetven éve tartó megaláztatását. Csöndben bólogatunk saját megaláztatásunkon, egy rossz pisszenést nem ejtve vagy dorgálva, ne adjisten az EU-s vétójogot meglóbálva…
A témában megjelent, legutóbbi beszámolónk végén feltettük a költői kérdést, hogy vajon foganatosít e majd lépéseket a magyar külügy a szerb hitegetésért és késésért, erre a választ már megkaptuk. Most azonban had jósoljunk egyet a jövőbe nézve is: ugyanis előrelátható, hogy ha egyszer mégis szíveskednek a szerb oldalról ezt a régi tartozásukat a politikai kényszer keserű szájízével megtenni, azután micsoda üdvrivalgás és sikerkampány veszi majd kezdetét. Akkor majd jönnek a nagy koccintások és marokszorítások, közös fotók és kölcsönösen aláírt szerződések, diadalmenetek és örömünnepek. Azonban a magyar áldozatok ezreinek csontjai továbbra is ott hevernek majd ezután is a föld alatt és vádlón kérdik majd a kései unokákat: hát elvett életünket így kéritek számon, vértanúságunkról így emlékeztek meg?
Mint ahogy a tolvaj is gyűlöli azt akit meglopott, úgy a véresszájú ordas sem fogja sosem őszintén megbánni a felfalt bárányokat.
Sz. A.
