Ideiglenes bolgár kormány?
Véget érhet a belpolitikai válság Bulgáriában, miután a parlamentben bizalmat szavaztak Plamen Oreharszki miniszterelnök kormányának. A kabinetet be is iktatták. Viszont kész csoda lenne, ha a kormány kitöltené négyéves mandátumát, hiszen munkáját csak a szocialisták és a török kisebbség pártja támogatja, vagyis nincs többsége a törvényhozásban.
A kabinet megválasztását követően az ultranacionalista Ataka párt vezetője, Volen Sziderov világossá tette: bármikor megbuktathatják Oreharszkiékat. A voksoláson ugyan csak 119 képviselő és a parlament elnöke szavazott a kormány mellett a 240 tagú törvényhozásban, a bolgár alkotmány értelmében azonban a bizalmi szavazáshoz a jelenlévő képviselők abszolút többsége is elég. A kormányzat ellen szavazott a GERB teljes frakciója, 97 képviselő.
Az 1960-ban született Oreharszki igazi technokrata. A kilencvenes évek elejétől az államkincstárnál, majd a pénzügyminisztériumnál dolgozott. 1995-1997 között a szófiai tőzsde kormányzótanácsának volt tagja. Amikor 1997-ben Ivan Kosztovot választották meg kormányfőnek, Oreharszki első ízben lett bolgár kormánytag pénzügyminiszterhelyettesként. Első számú feladata az adósságkezelés volt, ami nem ígérkezett könnyű feladatnak a súlyos gazdasági válságba sodródott balkáni országban. 2001-ig szolgált a kabinetben. Ezután négy évig a pénzügykutató intézetnél dolgozott. Közben, 2003-ban Szófia polgármestereként akarta indítani az Egyesült Demokratikus Erők (UDF) párt, később azonban visszavonták jelölését mondván, túlságosan szorosan kötődik a pénzvilághoz.
Egyes vádak szerint közel került a maffiához köthető vállalkozóhoz, Vaszil Boskovhoz. 2005-ben tért vissza a politikába: 2009-ig pénzügyminiszterként szolgált Szergej Sztanisev szocialista kormányfő három párti kabinetjében. Az ő nevéhez fűződik a tízszázalékos egykulcsos adó bevezetése. Számos reformot vezetett be az állami adminisztrációban. A Világbank egy 2007-es jelentésében beválasztotta a tíz legjelentősebb reformer közé. 2009-ben a szocialisták színeiben került be az akkori törvényhozásba. Oreharszki székfoglaló beszédében bizalmat kért a pártoktól, a szociális partnerektől, s a civil társadalomtól. „Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy megkezdjük programunk végrehajtását” – fejtette ki.
(nepszava.hu nyomán)