a nikolic 002Egyéb 

Szerb közéleti agysaláta (és moslék): Istenítik a szerb elnököt a sajátjai; eközben az átvilágításról szóló törvény úgy évült el, hogy egyszer sem alkalmazták

a nikolic 002Kissé mulatságosra sikeredett Tomislav Nikolić elnöki mandátumának első évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztató.

Stanislava Pak ifjú karrierista, az elnök túlbuzgó médiatanácsadója közölte: Nikolić túl szerény ahhoz, hogy dicsérje önmagát, ezért megbízta őt és kollégáját, tegyek meg azt helyette (mármint, hogy dicsérjék agyon). Ez természetesen meg is történt. A szerb elnök összes „hőstette” közül számomra a leglököttebb az, hogy 51 személyt tüntetett ki. Egy év alatt úgy osztogatatta a kitüntetéseket, mint a szaloncukrot.

Pista bácsiék leendő szövetségese egyebek között posztumusz kitüntette Hugo Chávez venezuelai kommunista diktátort is.

Nikolić ifjoncai csillogó szemmel számoltak be róla, hogy az elmúlt egy évben az állami hivatalnokok több mint húsz százalékkal kevesebbet telefonáltak és utaztak, mint az előző kormány bürokratái. Ez kétségkívül pozitív adat, figyelembe véve a sárgák eszeveszett költekezését, de a tejfölös szájú haladók „elfelejtették“ megemlíteni, hogy az új hatalom ugyanakkor bruttóban csaknem hét százalékkal nagyobb béreket fizetett ki a hivatalnokainak, mint az előző országvezetés. Ennyit a spórolásról.

Nikolić istenítése közben Vojislav Šešelj, a másik csetnikvajda a hágai bíróság előtt megerősítette azt, amit tudtunk: hogy a kilencvenes években Nikolićtyal és Vučićtyal együtt álmodták meg Nagy Szerbiát és követtek el mindent érte (magyarán: Szlóbóval együtt háborúba és nyomorba taszítottak százezreket).

A fenti megnyilvánulásokkal egyidőben elévült a 2003-ban hozott, átvilágításról szóló törvény. Az elmúlt tíz esztendőben nem került sor egyetlenegy tisztségviselő, kormánytag, hatalmi vagy ellenzéki képviselő átvilágítására sem. Tehát sem az újdonsült demokraták, sem a „felvilágosult“ nacionalisták, sem a megrögzött soviniszták múltja nem került górcső alá.

Ez az egyetlen törvény, amelynek következetes be nem tartását illetően teljes volt az egyetértés, a konszenzus. Képzeljük csak el mi lett volna, ha minden élvonalbeli politikust átvilágítanak. Szerbiában teljesen megszűnt volna a politikai élet.

F. L.       

Hasonló bejegyzések