Meghalt a vén pufajkás Horn Gyula + Videó
Meghalt Horn Gyula, jelentette az MTI szerda délután. A kormány közleményt adott ki nem sokkal a hír után, eszerint megrendüléssel értesültek arról, hogy hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Horn Gyula, Magyarország egykori miniszterelnöke. A kormány részvétét és együttérzését fejezi ki az elhunyt családjának.
Úgy tudjuk, a temetésről a Boross Péter vezette Nemzeti Kegyeleti Bizottság gondoskodik majd.
Az 1932-ben született volt kormányfő, külügyminiszter, az MSZP volt elnöke és a Szocialista Internacionálé 1996-2003 közötti kelet-európai alelnöke 2007 őszén került kórházba, az Állami Egészségügyi Központban ápolták. A 81 éves korában elhunyt Horn az utóbbi évtizedek legelismertebb magyar politikusa volt – külföldön. Itthon vitatott a megítélése, elsősorban 1956-os szerepe miatt, amely a mai napig sem tisztázott teljesen.
A 2002-es országgyűlési választások előtt Medgyessy Péter miniszterelnökségét támogatva járta az országot.
Élete vége felé egyre többet nyilatkozott -elsősorban a külföldi lapoknak – 1956-os szerepéről. A karhatalmistáknak „nagyon fontos szerepük volt, sokan ma nem lennének itt, ha mi csődöt mondtunk volna” – mondta [5] nyáron a Die Weltnek. Ugyanennek a lapnak 2006. október 23-án úgy fogalmazott [6]: „1956 nem a kommunizmus elleni harc volt. A felkelők sem akarták eltörölni azt.” Kifejtette azt is, hogy a pufajkás osztagban a törvényes rendet védte.
A hazai kitüntetésekkel nem volt szerencséje. Két köztársasági elnök sem volt hajlandó kitüntetni, a hetvenedik születésnapon Mádl Ferenc, a hetvenötödiken Sólyom László tagadta meg a szocialisták vezette kormány kérésének teljesítését.
Az MSZP 2007 júliusában kárpótlásul nagy születésnapi partit rendezett [7] Horn Gyula tiszteletére a köztársasági elnök rezidenciájának szomszédságában, ahová meghívták Mihail Gorbacsovot, az SZKP utolsó főtitkárát és Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminisztert. Horn Gyulának itt hangzott el az utolsó nyilvános beszéde. Gondolatmenete néha már követhetetlen volt, de egyértelműen bírálta Gyurcsány Ferencet. A kínos közjáték ellenére nagy ovációban részesült Horn Gyula, aki az MSZP-t nagy párttá és saját tekintélyét kihasználva nemzetközileg is elfogadottá tette anélkül, hogy igazán átértékelte volna saját és pártja múltját.
Horn nem sokkal ezután a Honvéd kórházba került, ahol haláláig kezelték. Állapotáról a család kérésére felvilágosítást nem adtak. MSZP-s vezetők eleinte még látogatták, de Horn már nem ismerte fel őket. A parlamentben egyszer még téma volt Horn Gyula. Egy 2011. tavaszi vitában a fideszes Wittner Mária azt mondta: „és most pontosan a miniszterelnökünknek a jóvoltából, az Önök, az én adómból és mindenki adójából, de emberségből, már három éve ott kezelik és ott vergődik a Honvéd Kórházban, mert képtelen meghalni.”
Index nyomán Z.D.