Hazaárulás a Magyar Parlamentben
A tervekkel ellentétben nem név szerinti, hanem gépi szavazással fogadta el az Országgyűlés pénteki ülésén 253 igen és 17 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az új földtörvényt, miközben a Jobbik-frakció tagjai az elnöki pulpituson állva azt skandálták: „hazaárulók!” A Jobbik frakció tagjait kizárták a parlament pénteki határozathozatalairól.
A név szerinti szavazás megkezdése előtt óriási botrány tört ki az ülésteresben. A jobbikosok pénteken nem sokkal tizenkét óra után Vona Gábor pártelnök vezetésével vonultak az ülésterem elnöki pulpitus mögötti részére, és egy molinót feszítettek ki, amelyen az áll: „A magyar föld átjátszása idegeneknek: hazaárulás!”. A Jobbik molinó túloldalán ez olvasható: „Az anyaföld nem eladó (2014. május 1 = 1920. június 4.)” – vagyis a földmoratórium végét Trianonhoz hasonlította az ellenzéki párt.
Ezután az ülés levezető elnöke, Latorcai János távozásra szólította fel az ellenzéki képviselőket, akik ennek nem tettek eleget. Ezért az alelnök jelezte a parlamenti munkából való kizárás valamint a képviselők kivezettetésének lehetőségét. Mivel a helyzet nem változott, az Országgyűlés 227 igen szavazattal, 19 nem ellenében, egy tartózkodás mellett döntött az érintett politikusok kizárásáról.
Az LMP is kitett egy molinót, rajta: „Földrablás helyett földosztást!”
270-en szavaztak
253 igen, 17 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadták a földtörvényt. A legtöbb kormánypárti képviselő igennel szavazott. Mellettük igennel szavazott Balogh „Vakkomondor” József és a volt jobbikos, általában a Fidesszel együtt szavazó független Pősze Lajos. (Pősze volt az egyetlen nem kormánypárti képviselő, aki két éve megszavazta az új alaptörvényt.) Nemmel szavazott a fideszes Ángyán József és Bencsik János, a szocialista Boldvai László, Garai István Levente, Harangozó Tamás, Juhász Ferenc, Sós Tamás és Veres János, a PM-esként független Dorosz Dávid és Szilágyi László, az LMP-sként független Lengyel Szilvia, Osztolykán Ágnes, Schiffer András és Szél Bernadett, a független, magát nemzeti radikálisnak valló volt jobbikos Lenhardt Balázs, a MIÉP-esként független Endrésik Zsolt, valamint szintén független volt szocialista házelnök Szili Katalin.
(MTI nyomán)