Ecet és hagyma a szerb közéleti salátán
A jelek szerint hét év bújkálás után visszatér Szerbiába Bogoljub Karić, a Szerbia Ereje Mozgalom nevű párt nemzetközileg körözött elnöke, aki Fehéroroszországban húzta meg magát. Ott üti nyélbe az újabbnál újabb üzleteit.
Szerbiából 2006-ban húzta el a csíkot, mielőtt lecsúkták volna a Mobtel vállalatnál elsikkasztott 60 millió euró (és más gyanús ügyletek) miatt. Pártja (feleségén keresztül) aktívan részt vett a Szerb Haladó Párt választási kampányában (amelyet nyilván rendesen „megolajozott”).
Tomislav Nikolić szerb elnök nemrég járt Fehéroroszországban, ahol egyes médiumok szerint találkozott Karićtyal és megállapodtak, hogy az „üzletember” visszatérhet Szerbiába.
***
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Liberális Demokrata Párt élén Boris Tadić volt szerb elnök váltja fel Csédót. A szerb libsik komálják Tadićot, aki magáévá tette az összes „új európai értéket” (pl. oda van a melegekért).
Úgy hírlik, hogy Csédó, aki az életében semmit sem dolgozott, felesége (valószínűleg rablóprivatizáció útján szerzett) Agroposlovi cégében kezdené meg üzleti tevékenységét. Egyébként az említett cég keretében működik a szabadkai Fidelinka Malomipari Vállalat is.
***
Történelmi minimumra süllyedt a Demokrata Párt. Legújabb felmérés szerint a polgárok mindössze 12,6 százalékának bizalmát élvezi. A Szerbiai Szocialista Párt szintén veszített népszerűségéből, jelenleg 10,5 százalékon áll.
A Szerb Haladó Pártnak a szerbek mindent megbocsátottak, hiszen 40,4 százalék a haladókra szavazna, ha most lennének a választások.
A parlamenti küszöb felett lenne a Szerbiai Demokrata Párt a folyamatosan stabil 7,5 százalékával. A többiek a küszöb alatt vannak: Liberális Demokrata Párt (4,9 százalék), Szerbia Egyesült Régiói (4,5 százalék), Szerbia Egyesült Nyugdíjasainak Pártja (4 százalék), Szerbia Szociáldemokrata Pártja, Ljajićtyal az élen (2,9 százalék).
A kifejezetten soviniszta pártok közül némileg erősödött az Oltárajtó (3,1 százalék), míg a Szerb Radikális Párt (2,3 szazalék) tovább gyengült. A radikálisok Šešelj visszatérésétől várják a megváltást.
F. L.