„Közéleti sampite és bélsár”: Kisebb politikai földrengés Szabadkán, amely nem kedvez a Maglai-féle VMSZ-es áramlatnak
Nyílt titok, hogy Szabadkán már jó ideje zárt ajtó mögött folynak a tárgyalások a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Szerb Haladó Párt (SZHP) között a városi szintű hatalomátvételről. Ha a két párt összeszűrné a levét, az ugyan még nem lenne elég a Demokrata Párt (DP) és csatlósai megbuktatásához. Mivel azonban „az ember romlandó áru”, ami különösen érvényes a szabadkai tanácsnokok nagyobb részére, a politikai adásvétel során minden bizonnyal sikerülne összekaparni még néhány, a többséghez szükséges koponyát.
Nem hivatalos, de megbízható források szerint a Maglai Jenő-féle áramlathoz tartozó VMSZ-esek már régen kiegyeztek volna a szabadkai haladókkal, de Következetes István a markában szorongat öt VMSZ-es tanácsnokot, s ily módon bénítja, gáncsolja Jenciék tárgyalási folyamatát.
Nem mintha Következetesnek amúgy bármi kifogása lenne az SZHP ellen, de egyszerűen nem tud, nem akar vagy nem mer megválni a Demokrata Párttól. Mint azt korábban megírtam, szerintem a demokraták valamivel sakkban tartják, hiszen az elmúlt két mandátumban nyilván több ilyen-olyan közös vállalkozásuk akadt (főleg tartományi szinten), s könnyen lehet, hogy ártana az egészségnek, ha ezeknek a részletei nyilvánosságra kerülnének.
Igaz, István kikérte magának egy magyar nyelvű napilap (amely voltaképpen pártközlöny) hasábjain, hogy bárki is sakkban tartaná, valamint, hogy külön áramlatok léteznének a VMSZ-en belül. A Városházáról és a VMSZ Házból azonban egyaránt napi szinten szivárognak ki információk a Pista-Jenci meccsről.
Úgy hírlik, Maglai nagy álma, hogy Szabadka polgármestere legyen. Ezt a posztot az esetleges paktum megkötése esetén a haladók állítólag simán meg is adnák neki. A szendvicskenők pártja azonban közölte Maglaival, hogy nem fog örökké várni a VMSZ-re.
A jelek szerint ezt komolyan gondolta. Az történt ugyanis, hogy egyik napról a másikra magába olvasztotta a Szerbiai Demokrata Párt (SZDP) szabadkai tanácsnokait, Bogdan Laban „fotelmániákussal” az élen. Nagyon könnyen előfordulhat, hogy az SZHP, amely megelégelte a VMSZ vacillálását, a következő időszakban is szépen lassan, fokozatosan csipeget majd a hatalmi koalícióból. Figyelembe kell venni, hogy a Demokrata Pártban és annak szatellitpártjaiban akadnak bunyevácok, akik nyíltan szimpatizálnak és kokettálnak a haladókkal. Mirko Bajić az egyik legkirívóbb példa, hiszen, mint tudjuk, részt vett az SZHP Vajdaság elleni tüntetésén.
Hogy milyen „politikai bélsárban” fuldoklik Szabadka, azt talán leginkább a Szerbia Demokrata Párt esete illusztrálja. Az SZDP a szabadkai választásokon az Oltárajtóval (Dveri) és a Szerb Radikális Párttal együtt vett részt. Aztán beépült a Demokrata Párt-VMSZ többségű városi hatalomba, most pedig a Szerb Haladó Párt bendőjében kötött ki.
Múltkor, egy kötetlen beszélgetés során megkérdeztem az egyik tanácsnokot, vajon szerinte a 67 tagú szabadkai városi képviselő-testületben hányan törődnek (legalább egy kicsit) a polgárok érdekeivel. A válasza az volt, hogy öten. A többiek kizárólag a saját és retyerutyájuk, esetleg még a legszűkebb barati körük érdekeit tartják szem előtt.
A képviselő-testületben a VMSZ-nek 16, a Demokrata Pártnak 13, a Szerb Haladó Pártnak (az elfogyasztott Laban-desszerttel együtt) pedig 11 tagja van. Csatlósokkal jelenleg csak a DP rendelkezik, de azok rettentően labilisak (láttuk Labanék példáján), sőt a DP tagjainak zöme sem valami morális szikla (inkább amolyan sampite). Magyarán: ezek az erőviszonyok simán és gyökeresen felborulhatnak.
Jenő álmai viszont szétporladni látszanak.
A polgároknak pedig alighanem tökmindegy.
F. L.