csokkeno nyugdijakEgyéb 

Szerbia csökkenti a nyugdíjakat?

csokkeno nyugdijakSzerbia még az idén megkezdi a nyugdíjrendszer és a közszféra reformját – közölte hétfőn Aleksandar Vučić miniszterelnök-helyettes, miután a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ismét figyelmeztette az országot, hogy többet kell tennie a költségvetési deficit leszorításáért.

A közszféra bérei és a nyugdíjkifizetések teszik ki a költségvetési kiadások felét. A bérek és nyugdíjak befagyasztását vagy éppen csökkentését azonban nem tervezik, mert ez visszavetné a belső fogyasztást és a növekedést, ezért hosszú távon a strukturális reform az egyetlen megoldás – hangsúlyozta Mladjan Dinkić pénzügyminiszter hétfőn egy belgrádi pénzügyi konferencián.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) májusban figyelmeztette Szerbiát, hogy a deficit az idén meghaladhatja a hazai össztermék (GDP) 8 százalékát, ha nem csökkentik a nyugdíjakat és a közszférában fizetett béreket. A költségvetés hiánya az első félév végére elérte az éves előirányzat 80 százalékát. A parlament múlt pénteken 4,7 százalékra módosította az eredetileg 3,6 százalékos deficitcélt, noha a kormány pénzügyi tanácsadó testülete figyelmeztetett, hogy az új irányszám is túl optimista, és a hiány elérheti az 5,3 százalékot.

 

Mladjan Dinkić pénzügyminiszter szerint az idén „nem reális” elővigyázatossági hitel-megállapodás megkötése az IMF-fel, és Belgrádnak a Világbankhoz kell fordulnia támogatásért. Az IMF tavaly befagyasztott egy 1,3 milliárd dolláros kölcsönt a kormány túlköltekezése miatt. Loup Brefort, a Világbank belgrádi képviselője szerint a nemzetközi pénzintézet kész további segítséget nyújtani. „Hogy a technikai támogatáson kívül pénzügyi támogatást is felajánlunk-e, az a következő hetekben fog kiderülni” – mondta Brefort a pénzügyi konferencián.

(MTI nyomán)

Hasonló bejegyzések