a hos snowdenEgyéb 

Az orosz medve védelmében bízik Snowden

a hos snowdenOroszországtól kér menedékjogot Edward Snowden, az amerikai hírszerzés titkos adatgyűjtéséről információkat kiszivárogtató, az Egyesült Államok által hazaárulással vádolt informatikus.

Ezt maga jelentette be a moszkvai Seremetyjevo nemzetközi repülőtéren, miután nemzetközi és orosz emberi jogi szervezetekkel, jogászokkal tartott zártkörű megbeszélést. Az eseményt nagy médiaérdeklődés övezte, a Voice of Russia internetes oldalán azt írta, több mint kétszáz újságíró, operatőr és fotóriporter gyűlt össze a repülőtéren. Maga a tárgyalás zárt ajtók mögött, komoly biztonsági intézkedések közepette zajlott, a sajtótól elzárt tranzitzónában. A repülőtér szóvivője a brit BBC-nek megerősítette, összesen tíz személyt hívtak meg a megbeszélésre, amely helyi idő szerint tegnap délután öt órakor kezdődött.

A New York Times zsurnalisztája emlékeztetett: Vlagyimir Putyin, orosz elnök korábban egyetlen feltételt szabott: Snowden Oroszországban maradhat, ha befejezi az Egyesült Államokra káros kiszivárogtató tevékenységét. Dmitrij Peszkov, az államfő szóvivője is hasonlóan nyilatkozott tegnap. Mint mondta, a kiindulási pont Putyin nyilatkozata, miszerint elviekben Snowden maradhat Oroszországban, ha felhagy az orosz-amerikai kapcsolatoknak is ártó tevékenységével.

Vlagyimir Lukin, orosz emberi jogi biztos – aki részt vett a találkozón – úgy nyilatkozott: a seremtyjevói repülőtéren tegnap 19. napja tartózkodó informatikus gyakorlatilag menekültként kezelendő. Maga Snowden is hasonlóan fogalmazott. „Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága menekültként ismer el, de úgy tűnik az Egyesült Államok – ahogy Evo Morales elnök ügye is mutatja, akinek gépe fél napot vesztegelt Európában, mielőtt hazatérhetett volna Bolíviába – ezt nem fogadja el” – számolt be az elhangzottakról Tatyjana Loksina. A Human Rights Watch moszkvai irodavezető-helyettese szerint Snowden csak azért fordult az orosz hatóságokhoz, mert nem tud továbbutazni Moszkvából. Érvényes útlevél, vízum vagy menekültstátusz hiányában ugyanis nem hagyhatja el a moszkvai repülőtér tranzit zónáját. Loksina szerint az informatikus biztonságát úgy tudják szavatolni, ha ideiglenesen Oroszországban marad, de végső célja Dél-Amerika lenne.

Anatolij Kucserena neves orosz ügyvéd, aki vállalta az amerikai férfi képviseletét, elmondta: Snowden beadta hivatalos kérelmét, és vállalja, hogy befejezi az amerikai titkosszolgálati tevékenység további leleplezését. A sztárjogász szerint a menedékjogi kérelmet két-három hét alatt bírálhatják el, s egy pozitív döntést követően, akár öt éven belül Snowden orosz állampolgárságért is folyamodhat.

Ludmilla Mikhajlovna Alexejeva, a moszkvai Helsinki Csoport vezetője, veterán emberi jogi aktivista közölte, Putyinnak meg kéne adnia a menedékjogot Snowdennek, és nem kéne tartania az Egyesült Államokkal való viszony megromlásától. Szergej Nyikityin, az Amnesty International moszkvai irodájának vezetője elmondta: „Bátorítani fogjuk azon hatóságokat, amelyekhez Edward Snowden politikai menedékért folyamodott”. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egykori alkalmazottja összesen 21 országhoz fordult politikai menedékjogot kérve. Szergej Nariskin, az orosz duma elnöke „emberi jogi harcosnak” nevezte Snowdent, aki milliók jogaiért állt ki.

Snowden, a Wikileaks oknyomozó portál által publikált közleményében azt írta: az Egyesült Államok nemzetközi jogot sértett azzal, hogy más országokra gyakorolt nyomást, őt ne fogadják be. Szerint ez az alapvető jogokra jelent általános veszélyt.

A Guardian brit napilap tegnap az informatikusnak köszönhetően újabb információkat tett közzé az amerikai és a brit kormány titkos adatgyűjtési tevékenységéről. Az iratok tanúsága szerint a Microsoft is segítette az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséget (NSA) saját kódrendszerének megkerülésében, hogy a szervezet hozzáférjen az Outlook.com portál online csevegő fórumain zajló kommunikációhoz. Az NSA-nek hozzáférése volt az Outlook.com felületén – egyebek mellett a hotmail-címeken – futó email-forgalomhoz is.

Miután a Microsoft 2011-ben felvásárolta a Skype szolgáltatót is, az NSA-nak hozzáférése lett a videohívásokhoz is. A rögzített adatokat az ügynökség az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséggel (CIA) és Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) is megosztotta.

(nol.hu nyomán)

Hasonló bejegyzések