policajac-1337040265-162030.jpgEgyéb 

A Honvéd vizsgálatot kér a szurkolóit ért szerbiai atrocitások miatt

policajac-1337040265-162030.jpgA Budapest Honvéd levélben kérte Szerbia budapesti nagykövetét, hogy kezdeményezzen vizsgálatot a labdarúgócsapatot Újvidékre múlt csütörtökön, a Vojvodina elleni Európa Liga-mérkőzésre elkísérő szurkolókat ért atrocitások ügyében.   

Az egyesület honlapján is közölt levélben Gács Pál, a kispesti klub ügyvezetője arról tájékoztatta Rade Drobac nagykövetet, hogy a csapatot közel ötszázan kísérték el az idegenbeli találkozóra, az utat a szurkolók maguk szervezték. A röszkei határon több órán át várakoztatták a drukkereket, akiktől ráadásul elvették a buszon hagyott ételeiket, italaikat, fényképezőgépet és egyéb személyes tárgyakat is, és ezek mostanáig nem kerültek vissza hozzájuk. Az újvidéki stadionig vezető úton sem állhattak meg, és még bent a stadionban sem várta őket büfé.   

Amint a Honvéd ügyvezetője kitér rá: csak George F. Hemingway klubtulajdonos és az európai szövetség (UEFA) delegált közbenjárására kaptak vizet az addigira kiszáradt vendégszurkolók. A hazafelé úton, a szerb határon újabb másfél-két óra tüzetes átvizsgálás várt az utazókra. 

Gács Pál arra kérte a nagykövetet, hogy kezdeményezzen vizsgálatot Szerbiában, hogy „kik a felelősök ezekért az elfogadhatatlan és a két ország barátságát megrontó eseményekért.”   

A klub álláspontja szerint a szerb hatóságok, illetve a Vojvodina biztonsági vezetőjének fellépése és hozzáállása „minden, csak nem európai és nem civilizált, az pedig egész egyszerűen elfogadhatatlan, amit a szerb határőrök műveltek a buszok kifosztásával”.   

Az ügyben hétfőn Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője tartott sajtótájékoztatót, amelyen felháborítónak nevezte, hogy sem a klub, sem a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), sem pedig a Külügyminisztérium nem szólalt meg az ügyben, és nem kért magyarázatot a szerb hatóságoktól.   

A mérkőzést 2-0-ra nyerte a Vojvodina, a visszavágót csütörtökön rendezik a Bozsik Stadionban.

(MTI nyomán)

   

 

Hasonló bejegyzések