Az idősek bérlakásaik után fizetik az adót – Közben nem is az ő tulajdonuk, tehát, jogtalanul sarcolják meg őket
Nehéz helyzetben vannak a szabadkai Titó marsall sugárút 33–as számú épületének lakói. A Gerontológiai Központ szomszédságában lévő épületben szociális bérlakások vannak. A lakók ingatlanadót fizetnek, annak ellenére, hogy nem ők a tulajdonosok, és lakbért is fizetniük kell. Az épület nincs karbantartva, beázik és a távfűtéssel is baj van.
Emiatt tartott sajtótájékoztatót a házitanács és a Szolidaritás egyesülettel, ahol elhangzott, hogy már segítséget kértek a szabadkai polgári jogvédőtől, és minden illetékestől követelik a probléma mielőbbi megoldását.
A sajtótájékoztatón megjelent doktor Nenad Ivanišević, a Gerontológiai Központ igazgatója is, aki támogatásáról biztosította az épület lakóit. Ivanišević elmondta: a probléma az, hogy az épület a Közlekedési Minisztérium tulajdonába került. Ha az ingatlan visszakerülne a szociálisvédelmi rendszer fennhatóságába, az abban lakók is ugyanazt az ellátást élvezhetnék, mint a Központ többi lakója – tette hozzá Ivanišević.
A probléma évek óta húzódik. Az igazgató úr is csak akkor került elő és ,,jött a támogatás”, amikor az érintett, nehéz sorsú idős emberek a nyilvánossághoz fordultak. Ennyit a szolidaritásról.
Szabadkai Rádió nyomán T. T.