a gyerekgyilkos 208Egyéb 

Szörnyű bűncselekmény: Az anya sokallotta az öt gyermekét, kettőt megölt és elásott; a férje azt állítja, nem tudott róla

a gyerekgyilkos 208A rendőrség letartóztatta a Kruševac meletti Crkvina faluban élő Aleksandra J.-t (33), akit azzal gyanúsítanak, hogy egy évvel ezelőtt megölte újszülőtt gyermekét, majd két hete megismételte ezt a bűncselekményt. Mindkét gyermekét elásta.

Az asszonynak egyébként három gyermeke van: egy kilencéves fia, valamint egy hét- és egy ötéves lánya.    

 

 

A szomszédok észrevették, amikor Aleksandra terhes volt, utána pedig sehol sem látták az újszülöttet. Ekkor értesítették a rendőrséget, amely gyorsan megtalálta a helyet, ahol az asszony eltemette a holttesteket. Egyes rendőrök állítólag rosszul lettek a látványtól és elhagyták a helyszínt.

Az asszony beismerte a gyilkosságokat. A kihallgatás során elmondta, hogy túl gyakran esett teherbe, és úgy ítélte meg, hogy a férjével nem tudnak eltartani több gyereket, ezért szabadult meg az újszülöttektől.

A gyilkos anya jelenleg az ideggyógyászati klinikán fekszik, mert egyrészt fennáll a lehetőség, hogy a szörnyű bűncselekményt szülés utáni depresszió hatására követte el (noha a vallomásából nem ez derül ki), másrészt a rendőrök attól tartanak, hogy a női börtönben bántalmaznák. A gyerekgyilkosok sehol sem népszerűk.  

Aleksandra férje, Goran J. (41), aki egyébként koszovói menekült és piaci árusként dolgozik, azt állítja, nem tudta, hogy a felesége terhes, mert „nem ért ezekhez a nőgyógyászati dolgokhoz, a neje pedig állandóan azt mondogatta neki, hogy vákuum van a hasában”.

A Szociális Központ elvette tőlük a három gyermeket. Nevelőszülőknél próbálják őket elhelyezni.

F. L.      

      

Hasonló bejegyzések