szri2760952.jpgEgyéb 

Krisztus korabeli hajóroncsot emeltek ki az Adriából Pulánál

szri2760952.jpgÓkori hajóroncsot emeltek ki az Adriából a horvátországi Pulánál – adta hírül kedden a Vecernji list horvát napilap.

A fahajó feltehetőleg a Krisztus születése előtti vagy utáni első században épült. Európa ezen részén egyedülálló régészeti leletről van szó, mert a hajó egy darabban, és korához képest rendkívül jó állapotban került elő.

A roncsot a pulai hajógyárba szállították, ahol először mentesítik a sótól, maj d két éven keresztül egyéb vegyi eljárásokkal konzerválják.   

Ezt követően a horvátok szeretnék kiállítani a leletet, hogy azt bárki megtekinthesse. A tervek szerint elkészítenék az ókori hajó másolatát is, amely az Adrián hajózna.   

A tengerfenékről kiemelt hajóroncs mellett a régészek egy másik hajó maradványait, valamint különféle tárgyakat – köteleket, faékeket, amforákat, dobókockákat, kőszobrokat, római edényeket – is találtak.(MTI)

   

 

Hasonló bejegyzések