Óbecse: Több százezer dinár értékű mérgezett csemegekukoricát loptak – Óvatosan vásároljunk!
Az óbecsei PIK mezőgazdasági-ipari szövetkezet termőföldjeiről az elmúlt napokban több tonnányi csemegekukoricát loptak el éjjelente. A több százezer dináros kár mellett azonban egy még nagyobb veszély forrásra figyelmezetet a szakember, ugyanis a tolvajok által elrabolt kukoricát korábban igen erős rovarirtó szerekkel kezelték.
Antonija Kovarik Kristić a PIK szövetkezet technológus helyettese az RTV-nek nyilatkozva elmondta: „A kukoricát két igen erős rovarölő szerrel kezelték, az úgynevezett Nurelle D anyaggal, amely egy hármas hatású, azonnali ölő szer, valamint Citrillel”
A szakember elmondása szerint ezek a szerek igen veszélyesek és még legalább két hét a hatástartalom enyhülésének időtartama. A jelenlegi hatásfok mellet még az egyszerű fizikai érintkezés után is ajánlott a kézmosás, a csemegekukorica fogyasztása pedig beláthatatlan egészségügyi problémákat vonhat maga után, különös tekintettel veszélyes a gyermekek számára.
A szakemberek és a hatóságok is arra kérik a polgárokat, hogy csakis megbízható kereskedőktől vásároljanak a következő napokban csemegekukoricát.
H. Á.