zentai-hidEgyéb 

Tragédia Zentán: szörnyethalt a hídról Tiszába ugró fiatal

zentai-hidSzörnyethalt az a 25 éves nagykikindai fiatal, aki tegnap a zentai hídról ugrott a Tiszába – írja az RTV.

A folyó-menti kisvárosban a fiatalok körében a bizonyítási vágytól fűtve egyfajta bátorságpróbának felel meg a híd lábáról, vagy annak fém szerkezetéről a Tiszába ugrani, azonban ez a rizikós adrenalin hajhászát nem veszélytelen, már eddig is számos tragédiához vezetett.

Sajnos így történt ez tegnap is, amikor 16:00 óra környékén néhány fiatal kísértette meg a sorsot és a Zentát Csókával összekötő közúti-vasúti hídról kíséreltek meg a folyóba ugrani.  A nagykikindai V. Z. (1988) számára azonban végzetesnek bizonyult az ugrás, amely után nem bukkant fel ismét a víz felszínén. Azt egyelőre nem tudni, hogy a fiatal rosszul érkezett-e az ugrást követően, vagy pedig a teste volt túlságosan felhevülve és a hideg víz okozhatta a vesztét.

A tegnapi bejelentést követően a rendőrség a helyi kikötői hatóságokkal karöltve szervezte meg a fiú utáni kutatást, azonban a testét ezidáig nem sikerült megtalálniuk a belügyi szervek munkatársainak.

H. Á.

   

Hasonló bejegyzések