cigany-baroEgyéb 

A délvidéki cigány báró esete

cigany-baroNéha a váratlan, vak szerencse még egy kétkezű szegény munkást is elérhet. Ez történt 1963-ban a horgosi Kolompár György nádvágó munkással is, akit egy nap a szövetkezet vezetője megkért, hogy legyen modell egy fotón. Ezért a pózolásért mintegy 10.000 dinár ütötte a markát.

Aztán, csakhamar az új Cigány báró borfajta reklámfigurája lett. A plakátokon, a borcimkéken és a reklámokon szerepelt Kolompár arca. Ettől fogva már a munkatársai, az ivócimborái és más ismerősei is azzal ,,cukkolták” Györgyöt, hogy nem is kell többet a náddal foglalatoskodnia, amikor ő az egyik napról a másikra ,,báróvá vált”.

Hogy a saját belátása szerint vagy a talpraesett Piukovity ügyvéd noszogatásának köszönhetően, de Kolompár csakhamar jogi útra terelte az ügyet. Az első perben a bíróság elutasította a 960.000 dináros kártérítési kérelmet, azzal az indoklással, hogy a ,,manöken” és Hovip és Palics PPK (később Szlovénia Bor) cég között létezett egy megegyezés. A második körben azonban Kolompár 600.000 dináros kártérítéshez jutott, a morális jóvátétel címszava alatt, valamint az összes borcimkét is megsemmisítették.

Végül, a szabadkai színészekkel történt konzultációt követően új reklámfigurát találtak a mai napig híres Cigány báró bornak.

T. T.

Hasonló bejegyzések