A görög válság a német választásokat is befolyásolhatja
Görögország újabb nemzetközi mentőcsomagra szorul – ezt nem más ismerte el, mint a német pénzügyminiszter. A hír egyrészt igazolja azokat, akik már korábban is újabb hitelekről beszéltek, másrészt befolyásolhatja a német szövetségi választási kampányt.
Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter szájából váratlanul hangzott el a kijelentés: „Újabb görög segélyprogram következhet”. A Görögországnak juttatott – többségében német – pénzek legalább akkora érzelmeket korbácsolnak Németországban, mint a szigorú segélyfeltételek Görögországban. Az Európai Központi Bank egyik vezető illetékese szerdán Athénbe utazik, hogy a további pénzek feltételéül szabott reformok állásáról tárgyaljon.
Schauble kijelentése azért is pikáns, mert Merkel kancellár nem sokkal korábban tagadta, hogy Görögország újabb segélyprogramra számíthatna. Pénzügyminisztere – potenciális választók előtt tartott beszédében – igyekezett meggyőzni a közvéleményt, hogy azt már nem engedik meg, hogy ismét részben leírják Athén adósságait.
Közgazdászok már egy ideje mondogatják, hogy érik a harmadik görög segélycsomag, mivel Athén nehezen tudja a gazdasági visszaesés közepette csökkenteni tartozásait.
A harmadik mentőcsomagot az Eurozóna adófizetői finanszírozzák majd, ami minden bizonnyal kivívja a német polgárok haragját. Elemzők ugyanakkor megjegyzik, hogy sokkal kevesebb pénzt kell majd adni, mint korábban. Az első két mentőcsomag értéke összesen 210 milliárd euróra rúgott.
A Financial Times szerint 3-4 milliárd euro extra pénzre van szüksége a görögöknek. Az IMF azonban arra utalt, hogy 2015-ig további 11 milliárdra van szüksége Athénnek és hogy ismét el kell engedni az adósság egy részét – mindez szembemegy azzal, amit a német pénzügyminiszter mondott.
Az új segélypénzekből a bevételei egy részétől elesett görög államkasszát segítik ki. Athén a bankmentő csomagból megmaradt pénzeket is erre a célra használhatja fel – jegyezte meg a Telegraph című lap.
EU-illetékesek közölték, hogy jövő áprilisig nem akarnak foglalkozni a kérdéssel – akkor derül ki, hogy az európai statisztikai ügynökség szerint sikerült-e egyensúlyba hozni a görög állami költségvetést.
(inforadio.hu nyomán)