A mélyszerb média is beismerte: a polgárőrség bevezetése nem ütközik a szerb törvényekbe!
Jól emlékszem rá, amikor a Magyar Remény Mozgalom (MRM) vezetői mintegy két évvel ezelőtt sokadszor kezdeményezték a többnemzetiségű polgárőrség bevezetését, egyikük azt mondta, erre előbb-utóbb egész biztosan sor kerül, csak az a kérdés hány áldozatot követel majd az időhúzás és a kifogások keresése. Hozzáfűzte, hogy a polgarőrség bevezetésének időpontja a hatalmon levő garnitúra pillanatnyi politikai érdekeitől is függ majd.
Azt sem könnyű elfelejteni, hogy Slavko Parać, a Demokrata Párt (DP) tisztségviselője, a szabadkai városi képviselő-testület akkori elnöke, a fentiekre reagálva azt nyilatkozta az egyik szerb napilapnak, hogy az MRM félkatonai alakulatokat szeretne létrehozni Vajdaságban.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szerint pedig a polgárőrség léltrehozásához külön törvényes keret megteremtése kellene. Meg amúgy sincs szükség polgárőrségre, mert a rendőrség dolga, hogy stabil közbiztonságot szavatoljon. Ezt mondták-mondják a VMSZ-esek. Következetes Pista pártelnök pedig egyenesen szabadcsapatoknak nevezte az MRM által kezdeményezett polgárőrséget.
Miután Szabadkán teljesen elszabadult a pokol, tombol a bűnözés, amely – mint láthattuk – egyre brutálisabb formát ölt, a rendőrség pedig nem tud (vagy nem is nagyon igyekszik?) rendet teremteni, másmilyen hangok kezdenek kiszűrődni egyik-másik pártházból. A demokrata párti Modest Dulić szabadkai polgármester már teljesen legitim alternatívának nevezte a polgárőrséget, hozzátéve, hogy annak bevezetése azonban az állam kudarcát jelentené a bűnözőkkel szemben.
A Večernje novosti mélyszerb napilap a szabadkai gázolásos rablások kapcsán leszögezi azt a vitathatatlan tényt, hogy a kegyetlen bűncselekmények ideje alatt sem a közlekedési, sem a kommunális, sem a „rendes” rendőrség nem tartózkodott a helyszínen, nem védte meg az áldozatokat, és hogy emiatt egyre több szabadkai polgár követeli a polgárőrség bevezetését. A lap továbbá kiemeli, hogy az alkotmány és a törvény ugyan nem irányozza elő a polgarőrség létrehozását, de nem is tiltja azt, hiszen a már működő mezőőrszolgálatok példája is erről tanúskodik.
Az MRM már három éve pontosan erre hivatkozik, az említett szerb újság pedig most voltaképpen megerősíti, hogy az MRM-nek mindvégig igaza volt.
Eközben a VMSZ amolyan politikai „hiénaként” lapít és várja a számára megfelelő pillanatot, amikor majd saját ötleteként próbálja eladni a polgárőrség bevezetését, amelyet eddig hevesen ellenzett (és még mindig ellenez).
F. L.