Egy kis fasisztázás: A Harmadik Szerbia nevű szervezet (a VMSZ elnökére hivatkozva) nekirontott az MRM-nek és a Jobbiknak (+Videó)
A Magyar Remény Mozgalom (MRM) közleménye, amelyben követeli a többnemzetiségű polgárőrség bevezetését, kiverte a biztosítékot a Harmadik Szerbia nevű szervezetnél, amelyről senki semmit sem tud, legfeljebb találgatni lehet ki áll mögötte.
Az egyik szabadkai honlapon megjelent maratoni közleményében az említett sovén kocsmatársaság mindössze két mondatot szentelt a hétvégi gázolásos rablásnak. Célpontjuk az MRM, amely állításuk szerint a félelem légkörét teremti meg, ötleteit pedig a neofasiszta Jobbik ideológiai konyhájából meríti. Az MRM és a Jobbik Szerbiát és Magyarországot a múlt század huszas és harmincas éveinek Olaszországává és Németországává akarja változtatni – mondja a Harmadik Szerbia.
A szervezet szerint a Jobbik szabadcsapatai 2011-ben súlyos incidenst idéztek elő a Gyöngyöspata faluban, ahol követték a szegény helyi romákat és nem hagyták nekik, hogy bemenjenek a boltba. Mintegy ezer feketeruhás neofasiszta masírozott végig Gyöngyöspatán „agresszív” kutyákkal, ostorokkal és láncokkal. Ilyen polgárőrséget szeretne az MRM – vélik a szerb soviniszták és emlékeztetnek a VMSZ jóságos elnökének, Következetes Pistának azon kijelentésére, miszerint az MRM szélsőséges és arra is, hogy Pisti ellenzi a polgárőrség bevezetését. Szerintük László Gyula, az MRM szabadkai tanácsnoka ezért öntötte le vízzel Kern Sólya Máriát, a városi képviselő-testület elnökét.
A Harmadik Szerbia a cigányok védelmére siet, ugyanis a közlemény végén megjegyzi, a hétvégi eset arról tanúskodik, hogy az állami és a tartományi szervek nem fordítanak elég figyelmet a romák integrációjára.
Bizony.
A képen: Békés romák csoportja
F. L.