magyar rendorsegEgyéb 

Közösen járőröznek a magyar és szerb rendőrök Csongrád megyében – Szabadkán, Zentán, Temerinben mikor látunk majd magyar rendőrt?

magyar rendorsegKözösen járőröznek a magyar, a román és a szerb rendőrök ezekben a hetekben Csongrád megyében – közölte az MTI.

Csongrád megyében már több éve működik a közös határ menti együttműködés, amelynek eredményeképp a jövő hét elején Mórahalomra érkeznek majd szerbiai rendőrök, akik a helyi rendőrökkel közösen a belvárost, a környező tanyavilágot és a helyi fürdőt is ellenőrzik.

A tájékoztatás szerint az akció célja a lakosság és a turisták biztonságérzetének javítása.

És bár a szerb hatóságok nem rendelkeznek semmiféle jogkörökkel Magyarországon, ennek ellenére megnyugtató lett volna ha akár az idei év elején Temerinben, Szabadkán vagy épp az Újvidéken elharapódzó magyarellenes közhangulat idején ugyanezen együttműködés mentén anyaországi rendőrök fokozták volna a délvidéki magyar emberek ezreinek biztosságérzetét és nyugalmát jelenlétükkel.

Azonban a magyar médiával ellentétben, amely üdvözli a Szerbiából és Romániából érkező erősítést, amely csakis javítani tud a közbiztonsági helyzeten, addig félő, hogy a szerb médiumok a politikai vezetőkkel közösen a földön hemperegve vernék ki a hisztit, ha egy magyar rendőr végigsétálna a nemzetiségi frontvonalnak számító Temerin főutcáján. És mint ahogyan azt tudjuk Vona Gábor erdélyi EMI táborban tett kijelentése kapcsán kitört botrányból is, a magyar Külügyminisztérium számára fontosabb a stratégiai partnerség, a jó baráti viszony és a békés egymás mellett élés impotens dogmáinak fenntartása, mintsem, hogy a határon túli magyar érdekek védelmében bekockáztasson egy ilyen lépést a két ország között kötött megállapodásra alapozva.

Azonban ez az ügy ennél akár jóval messzebbre is visszavezethető, ugyanis emlékezetes, hogy az első Fidesz kormány idején Orbán miniszterelnök úr diadalmasan jelentette be, hogy az ő személyes közbenjárásával maradt el a NATO csapatok 1999-es szárazföldi bevonulása Szerbiába. Amelynek az eredménye az lett, hogy a magyar NATO kontingens ma koszovói hegyi bázisokat védelmez és szkipetár gyermekeknek épít iskolát, ahelyett, hogy a topolyai vagy zentai laktanyában állomásoznának.

Egy kis emlékeztető miért is kellene erősítés az „elfogulatlan” szerbiai belügyi szerveknek

H. Á.

   

Hasonló bejegyzések