Ismét a szegény romák ellen tüntettek
A cseh rendőrök romák ellen felvonuló szélsőjobboldali tüntetőkkel csaptak össze szombaton Ostravában. Több mint hatvan szélőségest őrizetbe vettek – közölte a helyi hatóságok egy szóvivője.
Az észak-morvaországi iparvárosban beszámolók szerint több mint ezren voltak a szélsőséges felvonuláson, amelyet a Cseh Oroszlánok elnevezésű csoport hirdetett meg, „Fékezzük meg a rasszista támadásokat” címmel. A résztvevők petíciót írtak alá, a „tisztességes cseh polgárok jogainak védelmében”.
A rendőrség leállította menetet, miután a tüntetők elhagyták a számukra engedélyezett útvonalat, és provokálták a felvonulást ablakból figyelő cigányokat.
A rohamrendőrök megpróbáltak tárgyalni a jobboldali szélsőséges tüntetőkkel, többen azonban kövekkel és üvegpalackokkal támadtak rájuk, kukákat borogattak és randalírozni kezdtek. A rendőrök válaszul könnygázt vetettek be.
Több más nagyvárosban, köztük Brünnben (Brno), Plzenben, Decínben és Ceské Budejovicében is tüntettek szombaton romaellenes csoportok és az ellenük felvonulók. Az észak-csehországi Duchovban a tüntetők a „fekete rasszizmus, a rendőri erőszak és a társadalmi igazságtalanság” elleni jelszavakat skandáltak. A megmozdulások egy részét olyan csoportok szervezték, mint a neonáci Szociális Igazság Munkáspártja (DSSS), amely az idegengyűlölet és rasszizmus hirdetése miatt 2010-ben betiltott Munkáspárt (DS) utódszervezete
Csehországban nem hivatalos becslések szerint 250-300 ezer roma él, többnyire rendkívül rossz anyagi körülmények között. Több észak-csehországi városban – ahol a cigányok létszáma néhány éve állítólag ingatlanspekulációk miatt jelentősen megnőtt – majdnem százszázalékos a romák munkanélkülisége, és a családok egyetlen hivatalos jövedelmét a szociális támogatások jelentik.
(nepszabadsag.hu nyomán)