„Tovább szaporodnak a nagytőkés csalók, miközben a kormány olcsó trükkökhöz folyamodik”
Több ismert szerb szociológus véleménye szerint az ún. kormányátalakítás semmi jót sem hoz az országnak. Úgy vélik, a kormány nem mutatott fel semmit, leszámítva az agresszív propagandát és az olcsó médiatrükköket. És ez a jövőben sem fog változni, attól függetlenül hány külföldi szakembert nevez ki miniszternek vagy tanácsadónak.
Zagorka Golubović szociológus például kiemelte, hogy Dominique Strauss-Kahn alkalmazása egyszerre ostoba, nevetséges és szomorú, hiszen a kormány olyan személyt választ tanácsadónak, aki magatartásával annyira lejáratta magát, hogy pozíciókat veszített nemzetközi intézményekben és már senkinek sem kell.
A jelenlegi hatalmi garnitúra azt ígérte, üldözni fogja a korrupt nagytőkéseket, valamint kijavítja az eddigi privatizációs folyamat során elkövetetett hibákat.
Eközben a nagytőkések tobább szaporodnak, az óriási publicitás mellett letartóztatott nagyhalak, mint Mišković (és Érdekvédő József – F. L. megj.) pedig szabadlábon védekezhetnek.
Ami pedig a magánosítási hibák „kijavítását” illeti, pl. a nagybecskereki Jugoremedija cég a sikertelen privatizáció után évekig keservesen küzdött azért, hogy a munkások tulajdonában maradjon, mire a mostani kormány egy újabb, „jobb” privatizációval lökte tovább a szakadék felé. Ez csak egy példa a sok közül – hangsúlyozta Golubović, majd hozzáfűzte, hogy a jelenlegi kormány, csakúgy mint az előző, arrogáns és gátlástalan módon folytatja a pártalapú foglalkoztatást és a protekcionizmust.
F. L.