Vučić: Nagy világtársaságok beruházásait várom Szerbiában
Aleksandar Vučić a szerb kormány alelnöke, a haladók vezetője kijelentette, hogy néhány erős társaság buruházását várja Szerbiában, közöttük a Bosch, a Mercedes, valamint a Jazaka és Tanaka japán társaságok befektetését. Emellett bejelentések érkeztek Kínából, Oroszországból, az Egyesült Arab Emírségekből.
Vučić kiemelte: cél a munkanélküliség 23 százalékra való csökkentése. Szavai szerint, Szerbia ma olyan ország, ahol van lehetőség. Ezt látják a térségben, és Európa nagy részében is. Az elmult időszakban Szerbia három dolgot mutatott meg: hogy nincs védett személy a korrupció elleni harcban, hogy Szerbia az európai integráció és korszerűsítés útján halad, s hogy az országban egyre inkább javul az üzleti légkör. Hozzátette, hogy pártjának, a Szerb Haladó Pártnak mottója: – modernizálás, a számos leállítási kísérlet ellenére is. A kormányalelnök aláhúzta, hogy a válság elleni harcban nincs leállás, és azt üzente pártbeli kollégáinak, hogy dolgozzanak úgy, mintha választások nem lennének az elkövetkező három évben, de a választásokra úgy készüljenek, mintha arra minden pillanatban sor kerülhet.
VOS nyomán Z.D.