a szlovenEgyéb 

Szlovénia: a szerbek úgy vélik, kisebb jogokat élveznek, mint a melegek

a szlovenA Szlovéniában élő közel 40 ezer szerb helyzetéért aggódók tiltakoznak, mert szerintük megilletné őket a nemzeti kisebbség státusa, ugyanis jelenleg csak szerb származasú szlovén állampolgároknak számítanak. Attól tartanak, a szlovéniai szerbség elveszíti identitását és kultúráját. A fiatal szlovéniai szerbek többsége csak szlovénul beszél, ami odáig vezethet, hogy teljesen beolvadanak a többségi nemzetbe.

Az elégedetlen szerbek kiemelik: Szlovéniában a melegek nyíltan kimondhatják, hogy ők másmilyenek, míg a szerbeknek jóformán ez a jog sem adatik meg.              

Különosen fájlalják, hogy az egyesületeik egyre inkább pénz nélkül maradnak, mert a szlovén állam nem járul hozzá a finanszírozásukhoz.

Továbbá az sem mindegy nekik, hogy a rendezvényeiken kitűzött szerb zászló miatt az illetékes szlovén állami szervek bármikor megbüntethetik őket.

Nem mulasztanak el egy alkalmat sem, hogy kihangsúlyozzák, a kilencvenes évek elején Szlovéniában 100 ezer szerb élt, de azóta rengetegen elköltöztek. Az utóbbi tíz évben viszont az ott élő szerbek száma enyhén növekvő tendenciát mutat, pár ezerrel többen vannak, mint egy évtizeddel ezelőtt.

Arról persze nem tesznek említest, hogy a kilencvenes évek elején a szerbek által irányított jugoszláv hadsereg katonái Szlovéniában mintegy négyszáz tiltakozó, Szlovénia függetlenségét követelő polgárt öltek meg, ami nyilván nem merült feledésbe és hatással volt-van a szerbek megítélésére.

F. L.

Hasonló bejegyzések