http://helyitipp.hu/ujkepek/2012/10/bilincs.jpgEgyéb 

Megbukott a VMSZ közbiztonsági programja – A lopásértékhatár csökkentése ellenére is nőtt a lopások száma

http://helyitipp.hu/ujkepek/2012/10/bilincs.jpgAz év elején a délvidéki magyar média össznépi éljenzése mellett kiemelt figyelmet kapott a bejelentés, miszerint a legizmosabb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) javaslatára elfogadták a kis értékű lopások értékhatár-csökkentését 15 ezerről 5 ezer dinárra.

A Délvidék-szerte futótűzként terjedő bűnözési hullám megállítására a VMSZ szerint ez volt a legmegfelelőbb válaszlépés, amely egyben a párt közbiztonsági politikájának a gerincét is képezte.

Az új törvény bevezetését követően azonban mostanra több hónap telt el és a statisztikai adatok alapján kimutatható, hogy a kezdeményezés megbukott.

Ezt bizonyítja, Mileva Tomić, az újvidéki rendőrség szóvivőjének nyilatkozta is, aki elmondta, hogy bár a rendelkezést igen hasznosnak ítélik, hiszen így a rendőrség intézkedési köre is bővült, azonban ennek ellenére növekedett a kis értékben elkövetett vagyonellenes bűncselekmények száma.

Bár kétségtelen, hogy a VMSZ országgyűlési képviselőit a legjobb szándék vezérelte a közrendről szóló törvényt szigorítását célzó indítvány beterjesztésekor, már annak elfogadása előtt sejthető volt, hogy a szóban forgó intézkedés kudarcba fullad.

Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a jelenlegi szerb kormány egyik első lépése, az úgynevezett amnesztiatörvény alkalmazása, amely a túlzsúfolt szerbiai börtönök helyzetét a köztörvényes rabok tömeges szélnek eresztésével oldotta meg. Már ebből is sejthető volt, hogy a börtönök túltelítettsége és a községi bíróságok megszüntetése után létrejött ítélethozási tempó nem azt szolgálja, hogy az embereket leginkább sújtó betörések és tolvajlások elleni eljárások és ítéletek ezután hatékonyabban szülessenek meg.

Továbbá a szerb törvénykezés szerint kismértékűnek aposztrofált rablásokat eddig sem olyan bűnözök követték el, akik krumplilopás előtt a világpiaci árakat megvizsgálva, hiteles piaci mérleggel indultak el a határba először 15, majd pedig most 5 ezer dinárértékben burgonyát lopni. Azokról a kiskapukról már nem is beszélve, amelyeket ezek a bűnözők nagyon jól ismernek. Pl. olyanokról, mint a jogilag jóformán sérthetetlen kiskorúak „bevetése” vagy az, hogy egy nap alatt akár többször is lehet a lopáslicit értékében rabolni, így ha szorgosan, többet kerülve tolja haza a tolvaj a zsákba pakolt holmiját, akkor ezért egy dorgáláson kívül sokkal nagyobb baja nem eshet.

A VMSZ impotens kezdeményezése ugyan átgondolatlannak tetszhet, de cselekvési kényszerhelyzet is sürgette őket, amiért kapkodva kellett fellépniük. Ugyanis akkorra gombamód szaporodtak a Magyar Remény Mozgalom (MRM) által szorgalmazott civil polgárőr kezdeményezések, amelyeknek élét kellett venni.

Ellenben a mára számokkal bizonyított sikertelen törvénymódosítással, azokon a délvidéki településeken, ahol a polgárok önmagukat megszervezve, a rendőrséggel együttműködve létrehozták a civil polgárőr- és járőrszolgálatokat, ott a bűncselekmények száma drasztikusan visszaszorult. Sőt sok esetben jóformán meg is szűnt a polgárőr tevékenységenek ideje alatt.

Jellemző azonban, hogy a bűnözőknél is hangosabban egyedül csak a Vajdasági Magyar Szövetség tiltakozott a sikeres kezdeményezés ellen agitálva. A polgárőröket Pásztor István, a VMSZ elnöke egyenesen „szabadcsapatoknak” minősítette. Most azonban, amikor a közbiztonsági programjuk bizonyítottan leszerepelt, síri csend honol a délvidéki médiában, amely azelőtt még a leghangosabban kiáltotta világgá az országra szóló siker hírét.

Azonban a puding próbája igazából még csak most jön! Jellemző ugyanis, hogy a bűnözői körök legaktívabb időszaka a kukorica betakarítását követő időszakban indul csak igazán, miután a határban már egyre kevesebb az érték és amint a nappalok egyre inkább rövidülnek. Ez az időszak egészen május elejéig, az enyhülő idő és a tolvajok cinkosául szolgáló sötétség rövidüléséig tart. Megfigyelhetően ez az időszak a tolvajok „fő szezonja”.

Jogosan merül fel a kérdés: ha beköszönt ez, a betörésekben és fosztogatásokban bővelkedő időszak, mi fogja megvédeni a délvidéki magyar polgárokat? Egy, a VMSZ által szignózott belgrádi nagykönyvbe beírt jogszabály vagy pedig a családjukat és vagyonukat féltő polgárok összetartása, akik nem félnek összefogni és polgári kötelességükhöz méltón megvédeni azt, ami az övék?!

Sz. A.

  

Hasonló bejegyzések