20 éves a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete

Szeptember 13-14-én rendezték meg Újvidéken a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete fennállásának 20. évfordulóját. Ugyanakkor az évente megtartott Kárpát-medencei Protestáns Szakkollégiumi Konferencia színhelye is Újvidék volt idén, az Apáczai Diákotthon. Az évfordulói ünnepséget és a konferencia megnyitóját összevonva rendezték meg az Újvidéki Színházban. Halász Béla református püspök áhítatát követve Szabó Annamária és Szabó Zsuzsa testvérpár, a Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedő díjazott tanulói népdalcsokrot adtak elő. Muhi Béla alelnök szellemes, színvonalas műsorvezetése folyamán  az egyesületet köszöntötte Nikovitz Oszkár belgrádi magyar nagykövet, Pirityiné Szabó Judit, a Magyarországi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium részéről, Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár levelét felolvasva, Jelen volt Király Annamária az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviseletében, Hoffmann Rózsa államtitkár asszony levélben üdvözölte az egyesületet az évforduló alkalmából.  A kárpát-medencei pedagógusszervezetek vezetői is felsorakoztak a köszöntők sorában: Burus Siklódi Botond (elnök) a romániai, Pék László (elnök) és Jókai Tibor a szlovákiai, Berki Károly a kárpátaljai, De Negri Ibolya (elnök) az észak-bácskai szervezet képviseletében.

Az évfordulós ünnepséget követően a a konferencia megnyitó ünnepségén a magyarországi, az erdélyi, a kárpátaljai, a vajdasági protestáns kollégiumok vezetői, egyházi oktatási vezetők ismertették kollégiumaik működését.

A délután folyamán a diákok műhelymunkája következett, este pedig szórakozás.

Az évforduló alkalmából  Igaz idő címen kiadványt jelentetett meg a VMPE Nagy Margit és Muhi Béla szerkesztésében.  E könyvből ragadtunk ki szemelvényeket.

Igaz idő

Nagy Margit, elnök

„Az idő igaz, S eldönti, ami nem az.” írja Petőfi Sándor a „Voltak fejedelmek” című versében.

A jó és a rossz egy időben él, gyakran a rossz a jó álarca mögé bújik. Az idő rostája azonban igazságos. Amint a bolygónk a világmindenségben porszem, e húsz év talán még annyi sem a történelemben. De létezett és alkotott.  Fásult, apátiába süllyedt, de háborús félelmekkel is küzdő közösségben alakult meg 20 éve a VMPE. A többi régióban már működtek pedagógusszövetségek. Nálunk kirobbant a délszláv háború, amely népünket is megtizedelte.

Az anyaország már elkezdte a külhoni magyarság támogatását, e nélkül nem indulhatott volna el a civil szervezetek, de a pártok működése sem.  Az már más kérdés, hogy a támogatás milyen kezekbe jutott az elmúlt 20 évben.  Egyre többen indultak el a forrás felé, és a legügyesebbek, a legravaszabbak markolták fel a javát. Egyre többen szavaznak a többségi nemzet pártjaira, nemzeti tanácsunk is gyakran érthetetlen lépéseket tesz. Az évtizedekig rossz irányba terelt folyamatoknak nehéz új, jó medret ásni. Ezt próbálja most az anyaország, ezt kellene nekünk is tennünk. Hinni a megmaradásunkban, odafigyelni egymásra.  Az Európai Közösség  egyik mulasztása, hogy a nagyok és erősek a kisebbek kárán akartak még erősebbek lenni, holott a közösség csak úgy lehet erős, ha a kisebbeket felzárkóztatják. A magyarság is úgy maradhat meg, ha az anyaországban és egy-egy külhoni régióban nem egymás ellenében dolgoznak a magyar pártok, szervezetek, hanem legalább tiszteletben tartják egymás eredményeit. Ne a hatalom és a pénz bűvölete vezéreljen, hanem a hit. A Krisztusba és a megmaradásunkba vetett hit. E nélkül annyi más civil szervezethez hasonlóan már régen eltűntünk volna.

E két évtized alatt kiálltunk a vajdasági magyar oktatásért – minden szinten. Számos vajdasági magyar program tekintetében elől jártunk. Ötletek, munka terén nem szenvedünk hiányt. Ilyen az anyanyelvápolás, a tankönyvkiadás, a nyári akadémiák, a pedagógus-továbbképzések, a sok gyermekprogram (tantárgy- hagyományápoló, gyermekszínjátszó versenyek, táborok), az oktatási központok.  Az egyházi kollégiumok terén az ötletet a nagybecskereki Gizella nővértől vettük át és másodikként indítottuk be (református tulajdonban elsőként). Az Apáczai Diákotthon 72 egyetemi hallgatónak nyújt kollégiumi ellátást.

Energiánk egy részét ezek megőrzésére kellett és kell fordítanunk – és nem csak a háború idején, a milosevicsi rendszer, hanem sajnos a későbbi politikai nyomás miatt – csupán azért, mert nem voltunk és vagyunk egyetlen párt befolyása alatt sem. Sok munkát fektettünk be a magyar felsőoktatás érdekében, sajnos sikertelenül. Ugyanakkor hálásak vagyunk a mindenkori támogatóinknak, akik segítettek és segítenek: az anyaországi Oktatási Minisztérium (Berki Anna, Király Annamária, Hoffmann Rózsa államtitkár), Apáczai Közalapítvány (Csete Örs irodavezető), a Határon Túli Magyarok Hivatala és később a Közigazgatási és igazságügyi Minisztérium (Szabó Tibor igazgató, Pirityiné Szabó Judit főosztályvezető), Miniszterelnöki Hivatal. Egyházi támogatóink nélkül a kollégiumot nem tudtuk volna befejezni, a Magyarországi Református Egyház mindig kiállt és kiáll mellettünk erkölcsi és anyagi téren, ezen belül a Zsinati Tanács, a Dunamelléki Református Egyházkerület (Szabó István püspök, Tőkéczki László főgondnok), Tiszáninneni Református Egyházkerület (Csomós József, püspök, Ábrám Tibor, fõgondnok). Vajdasági támogatóink: a Tartományi Végrehajtó Tanács Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkársága, Dánielprint Nyomda, Verzal Nyomda és mások.  Jó kapcsolatban vagyunk a két nagybecskereki katolikus kollégiummal is: a Miasszonyunkról Nevezett Iskolanővérekével és az Emmausz Kollégiummal. Helyszűke miatt pedig az újvidéki Bonaventurianum Fiúkollégiumban tartjuk a heti áhítatainkat, magyarságismereti előadásainkat a kollégiumunk diákjainak. Együttműködünk, elsősorban a pedagógustovábbképzés terén, a többi külhoni testvérszervezeteinkkel Erdélyben, Kárpátalján, a Felvidéken, a horvátországi Baranyában. Ismerjük egymás örömeit, gondjait, sorsunkban, de lelkesedésben is testvérek vagyunk.

Végül, és nem utolsó sorban lelkes munkatársaink nélkül nem érhettünk volna el eredményt.

Mi nem mondunk le a megmaradásunkról. Mi akarunk meggyógyulni. Kölcsey Ferenc szavaival: „Messze tekints. A pálya kicsiny; túl rajta nagyobb vár.”   

Orovec Júlia alapító tag, volt alelnök, Újvidék

Láttuk, érzékeltük a tanügy egyre rosszabbodó helyzetét, Az anyaország már segítette könyvadományokkal, később audiovizuális eszközökkel azokat a személyeket, szervezeteket, akik akartak és tudtak tenni anyanyelvünk és hagyományaink ápolásáért.  Ám egyikünknek sem volt gépkocsija, a soknullás inflációban pénzünk sem volt arra, hogy busszal járjuk be a vajdasági szórványt – nem is szólva arról, hogy a háború idején a buszok nem mindig közlekedtek. Megmentőnk önként jelentkezett: Baranyi László saját gépkocsijával járult hozzá az úttörő munkához, anyagiakat, időt, fáradságot nem kímélve. Neki köszönhetően jutottunk el a Bánságba, Szerémségbe, Nyugat-Bácskába, együtt szerveztük az anyanyelvápolási csoportokat és vittük a szükséges eszközöket. Az Újvidéki Diáksegélyező Egyesület kereteit már igencsak feszegettük, hiszen munkánk túllépte a szervezet alaptevékenységében meghatározott célokat. Szükség volt új szervezet létrehozására.

Muhi Béla, alelnök, Újvidék

Dicsértessék minden jótett, minden eredmény, minden segítő kézfogás, mely gyermekeink boldogulásáért, nemzetünk megmaradásáért, felemelkedésünkért tétetett. Legyen világosság: és lőn világosság. E két évtized alatt sok pedagógus, szülő és tanítvány számára vált világossá, hogy mit tehetünk, mit kell tennünk a boldogulásért e civil szervezet kertében, és nem csak itt…

A VMPE legnagyobb eredményei a megvalósított programok úgy az oktatói és nevelői jellegű foglalkozások, az anyanyelvápolás, a tehetséggondozás, a kollégiumi ellátás, a kiadványszerkesztés, az elektronikus tájékoztatás, a tanári továbbképzések, mint a kapcsolatteremtés és a partneri együttműködések terén. Hosszú lenne a felsorolás, ha kronologikus sorba szednénk az eseményeket, a kisebb-nagyobb buktatókat, az eredményeket, a régióban betöltött szerepvállalásokat.

Csak néhány felvillanás, mint az ünnepi csillagszóró egy-egy szikrája, álljon itt egy-két beszédes adat a hozzám közel álló tevékenységek közül:

Az Apáczai Nyári Akadémiát (ANyA), a pedagógusok szakmai továbbképzését folyamatosan 13 éve rendezzük meg, és immáron 4 szekcióban akkreditált.. Példaként emeljük ki, hogy a természettudományi szekcióban eddig kb. 200 témakört dolgoztunk fel mintegy félszáz hazai és külföldi előadó közreműködésével.

A Kovács Sztrikó Zoltánról elnevezett általános iskolai fizika-kémia diákverseny 12 éve, a GENIUS konferencia 11 éve, a Ribár Béla fizikaverseny és az Alkotmány és állampolgári jogok diákverseny 7 éve, a Vajdasági Diák Menedzsment Bajnokság 6 éve, az általános iskolai fizika-kémia tehetséggondozó diáktábor 14 éve működik, a vajdasági regionális TUDOK konferenciát 8 éve koordináljuk, és ezt a felsorolást tovább lehetne folytatni.

A szerteágazó tevékenységet kifejtő GENIUS tehetséggondozó mozgalom jóvoltából a VMPE tagja lett a Nemzeti Tehetségsegítő Tanácsnak.

Két évtizeddel ezelőtt jelentettük meg először a tankönyvpótló Ismeretterjesztő Füzeteket, melyek szerepét később átvették a Vajdasági Magyar Tankönyv Tanács szervezésében megjelent oktatási jellegű kiadványok, szakkönyvek, szakszótárak, tanári kézikönyvek. Mostanáig mintegy 200 kiadvány járult hozzá a hazai anyanyelvű oktatásban jelentkező tankönyvhiány enyhítéséhez.   

Vajdaságban a maga nemében egyedülálló és hiánypótló a Fókusz – ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő elektronikus folyóirat, mely havi frissítésben kínál olvasnivalót és látnivalót elsősorban a tanulóifjúságnak, a pedagógusoknak, és minden érdeklődőnek a világ bármely pontján. Az elmúlt 7 évben kb. 30 kötetre való anyagot helyeztünk fel a világhálóra.

Dulka Andor, Ürményháza

Ha visszatekintünk a kezdetekre, akkor azt látjuk, hogy a kezdeti építkezés a vakmerően bátor, elhivatott emberekhez kötődött. A korábbi, és az akkori hatalomhoz is lojálisnak látszó délvidéki vezető értelmiségi réteg egy része a kivárásra „játszott”. Amikor már kockázatmentes lett mindennemű demokratikusnak mondott szerveződés, ez a réteg adta a mindenkori hatalommal együttműködő kisebbségi politikusi réteget. Miért is fontos ez? Elsősorban azért, mert ellenzett minden korai civil szerveződést a „nem lesz ez még korán?” megjegyzéssel. Másrészt, pozícióba kerülve pontosan ez a réteg igyekezett politikailag kisajátítani, bekebelezni minden korai alakulású civil szervezetet, ami legtöbb esetben sikerült is, tönkretéve így a független civil szerveződés polgári értékrendjét. A VMPE-nek sikerült megharcolnia függetlenségéért, és mint bebizonyosodott, a mai napig – a kiterjedt tevékenysége mellett – egyik legnagyobb értéke.

A kezdeti hit és a lelkesedés sokunkat a mai napig éltet. Az út- és ötletkeresések folyamata, mint a tagságot, mint a szervezetet szó szerint nagykorúvá tette.

Viola Lujza, Ürményháza

A VMPE alaptevékenységének számító anyanyelvápolás hosszú múltra tekint vissza. A kezdetektől (vagyis 1993 óta a VMPE neve alatt, előtte pedig néhány évig az Újvidéki Diáksegélyező Egyesület keretében) folyik az anyanyelvápolás, változó, de egyre növekvő létszámmal. A tanulók jönnek és mennek, amikor „kiöregszenek”, mások lépnek a helyükbe. Az oktatók is cserélődnek, habár kisebb mértékben. De a tevékenység marad, folytatódik, és egyre izmosodik.

Az anyanyelvápolást végző pedagógusok nagy erőfeszítései talán egy kicsit lassítják a magyarság beolvadását a szórványban, reményt adva azoknak, akik ragaszkodnak nyelvükhöz és nemzetükhöz.

A VMPE keretében a következő helyeken folyik munka a mai napig: Nemesmiliticsen (Szabó Márta), Csonoplyán (Krizsán Valéria), Újvidéken (Sarnyai Mónika és Baranyi Béla), Magyarittabén (Petes Erzsébet), Homokréven (Szirák Katalina), Módoson (Monić Lídia), Erzsébetlakon (Mijatov Irén), Bókán (Molnár Urbán Éva), Muzslyán (Lukács Gabriella), Nagybecskereken (Lukács Gabriella és Rácz Róbert), Nezsényben  (Ábel Kornélia), Tamásfalván (Szarka Edit), Beodrán (Dulka Gyöngyi), Ürményházán (Viola Lujza). Kikindán (középiskolásokkal foglalkozik Kerekes László).

A 2011/12-es iskolaévben új csoport alakult Beodrán, ahol a magyar és szerb tagozatra járó alsósok alkotják az egyik csoportot. Beodrán nincs magyar fölső tagozat. Ezért a gyerekek nagy része helyben folytatja iskoláztatását szerb tagozaton. Ők alkotják a másik csoportot.

Nagy sikernek tartjuk még a magyar nyelv oktatását az újvidéki óvodákban. Az elmúlt iskolaévben beindult csoportok gyarapodtak az idén, valamint új óvodákban is sikerült bejutni. Így már öt óvodában folyik játékos magyar oktatás. A gyerekek egy része tud magyarul, egy része vegyes házasságból származik, de nem beszél magyarul, sokan pedig csak ismerni szeretnék a magyar nyelvet, semmilyen magyar kötődésük nincs.

Óvodásoknak Nagybecskereken is vannak játékos foglalkozások, Lukács Gabriella és Rácz Róbert vezetésével.

Szuhomeli  Judit, Csonoplya

Magyarországról telepedtem át házasság útján, az ottani iskolai végzettségem, műveltségem, a folyamatos önképzés és később a számos továbbképzésen tanultak folytán tudásom megfelelő alapot nyújtott e tevékenységhez.

Nekem is van két gyermekem, akik akkor indultak állami nyelven általános iskolába, (itt el kell mondanom, hogy nem volt magyar elemi oktatás falunkban, így az én két kicsim is szerb nyelven indult az alapok megszerzéséért, de én meg nem beszéltem a szerb nyelvet (!!!), még alapfokon sem. Nálunk az otthoni tanulás úgy zajlott le, hogy magyarul elmondtam, megmagyaráztam minden feladatot, és ha elment az iskolába, úgy fordította le, ahogy tudta az otthon tanultakat. Kegyetlen dolog volt úgy a gyermekeimnek, mint nekem is.

A Mikulást váró műsorunk nagyon jól sikerült, de sajnos volt, de inkább még mindig van egy nagyon rossz emlék róla. Valakinek nagyon nem tetszett, hogy a magyar gyerekek Mikulást váró műsorban részesülnek és rendőrségi nyomozókat küldtek ránk. Már kedden kijöttek és a padlástól a pincéig átkutatták a házunkat, de nem csak a miénket, anyósom házát is ugyanígy átnézték. Naponta kijöttek és újra átkutatták a házakat, férjemmel meg rettegtünk nehogy valahová letegyenek valamit és ránk fogjanak akármit. Beidézték szóban a rendőrségre a férjemet (velem nem tudtak mit kezdeni, mert magyar állampolgár vagyok), ahol kiderült, hogy senki nem hívta oda. Nagyon nem értettük a dolgot, hétvégén már elég jól kiborultunk, amikor egy VMPSZ gyűlést akartam visszamondani az elmúlt napok történése miatt. Ekkor Nagy Margit elnök asszony általam tudomást szerzett a mi kálváriánkról és különböző kapcsolatok segítségével pontot tett a dolog végére (megj. a Magyar Nagykövetség segített).

Azóta nem ért támadás az anyanyelvápolással kapcsolatos tevékenységeinkért.

Ha a VMPE által fenntartott anyanyelv-ápolási foglalkozások megszűnnének településünkön, úgy az itteni magyarság beolvadna, és mint magyar közösség, megszűnnénk Csonoplyán.

Lukács Gabriella, Nagybecskerek

Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete által oktatási központunkat tizenkét éve működtetjük. Az elmúlt évtizedet összegezve 300 diák fordult meg nálunk. Tanulásban akadályozottak, számítógépes oktatást igénylők, környezetvédők, színjátszók, ügyes vers-, próza-, és mesemondók népes csapata került ki gondviselésünk, oktatói és nevelői munkánk gyümölcseként. Lapozgatva a temérdek újságcikk közt, amit hosszú éveken át gyűjtögettem, szerény büszkeség fog el, mert az idejáró diákok számos rangos rendezvényein helyt álltak és bizonyítottak. Nemzetközi szavaló-, prózamondó versenyek díjazottjai lettek. Vajdaságot képviseltük 2009-ben Debrecenben a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó záró rendezvényén. Suliszínház Fesztiválok első helyezettjei lettek, majd környezetvédelmi vetélkedőkön is igen szép eredményt értek el a gyerekek. Óriási esélyt biztosított a VMPE a Nagybecskereki O.K beindításával azon gyermekek számára, akik tehetségesek és tiszta szívvel-lélekkel végezték és végzik még a mai napig is a feladatukat. Ingyenes, emelt szintű, tehetségpontként ismert támasz minden érdeklődő gyermek számára.

Elég sok akadályba ütközve az óvodai program megvalósítása alatt igyekeztünk helyt állni és kiharcolni az egyetlen egy magyar iskolába (Szonya Marinkovity) induló kis nebulók létszámát, hogy ne vonják össze a tagozatokat. Továbbra is becsületes, odaadó munka folyik annak érdekében, hogy biztosítsuk az utánpótlást. Ősztől még több magyarul tanuló gyermekre számíthatunk az óvodai anyanyelvápolás eredményeként.

Hatala Éva, Újvidék

Van egy kis hely, e zűrzavaros nagyvilágban, ahol jó lenni, ahol egy maroknyi magyar diák otthon érzi magát. Igaz, ebben a kis helyiségben padok, tábla, könyvek, számítógépek – mint, az iskolákban. De, ennél mégis több.

Immár  tíz éve ide járnak rendszeresen az újvidéki Milan Petrović Általános Iskola és Szakiskola tanulói, olyan kis- és nagydiákok, akiknek otthon nincsenek meg az elemi feltételeik sem a tanulásra, sem a biztonságot nyújtó családi kapcsolatokra, és ezen kívül tanulási nehézségekkel is küzdenek.

Az iskolában eltöltött idő nagyon kevés ahhoz, hogy majd egyszer beékelődjenek a társadalomba, és példás családfenntartóként éljék életüket. Hosszú és nehéz az út a felnőtté válásig a mi társadalmunkban, nekik talán még hosszabb, még nehezebb.

Az Újvidéki Oktatási Központ egy fontos megállóhely ezen az utazáson, ahol mi elsősorban az élménypedagógia módszereire építjük fejlesztő foglalkozásainkat.

Mert a fejlesztő foglalkozások, a személyre szabott tantervek, az integráció, mit sem ér, ha nincs érzelmi kötődés, ha nincsenek tanulási élmények.

Oláj Ibolya, Zenta

Amikor elkészítettem az első tankönyvemet, nyolc éve tanítottam magyart a kisegítő tagozaton. Ezután még nyolc könyvet állítottam össze a kisegítő tagozat tanulói számára. 

A kiadvány a magyarországi Oktatási Minisztérium támogatásával jelent meg, a Vajdasági Magyar Tankönyv Tanács szervezésével és Muhi Béla szerkesztésével.

2000-ben megszerveztem egy pedagógus-találkozót, amelyen a meghívott szakemberek előadást tartottak a kisegítő tagozaton dolgozó kollégáknak, beszélgettünk a problémákról, eszmecserét folytattunk, tapasztalatainkat megosztottuk egymással és bemutattam a tankönyvet. A vendégek Vajdaság több helységéből érkeztek, nagyon lelkesek voltak és üdvözölték a találkozót. Ezen felbuzdulva a következő években is találkoztunk, különféle témákat dolgoztunk fel és bemutattam az új könyveket.

2005-ben jött az ötlet, hogy a pedagógusok tanulóikat is elhozzák, hogy a gyerekek megismerkedjenek egymással. Mutassák meg tehetségüket, szerepeljenek, közösösen éljék át a szép, örömteljes élményeket. A rendezvény neve Őszi találkozó, mert minden alkalommal, ősszel kerül megrendezésre és mert az ősz sok színben pompázik, akár a gyerekek, akik részt vesznek benne.

Szabó Gabriella, Temerin

Nekem a népzenei és néptáncversenyek, vetélkedők jutottak, illetve ezeket fogadta be az Egyesület, amikor mostohagyerekként nem volt gazdája a Szólj síp, szólj! népzenei vetélkedőnek az Újvidéki Rádióban, ahonnan sohasem jött el, hol jobban, hol kevésbé segítik is a rendezvényt, de a biztos alapot mindig a VMPE nyújtja. Nincs olyan, hogy nincs, meg kell lennie, majd utána kialakul, az már a felnőttek, a szervezet  vezetőinek a dolga, hogy előteremtsék az anyagi fedezetét. Egy a lényeg, hogy a gyerekek megkapják, ami őket megilleti a  sok-sok befektetett munkájukért. A Kőketánc énekes népi játék és néptánc vetélkedő már a Szólj sípból nőtt ki. Ez már teljesen a VMPE berkein belül született, fejlődik, lassan nagykorúvá érik. De volt Kincses Tarisznya  tábor, aminek az ötlete ugyan tőlem származott egy szegedi hasonló rendezvény kapcsán, de azután ezt mások vették pártfogásukba, nagy örömömre. Hiszen azért fontos egy-egy civil szervezet, hogy ne egy ember munkáján múljon a közösség élete, hanem biztosítva legyen a folytatás, ha valaki már úgy érzi, hogy nincs ötlete, ideje, energiája folytatni azt, amit megkezdett. De ezek a rendezvények már nem a mi saját tulajdonunk, ezek a közösségé, a vajdasági magyar társadalomé. Ennyi év alatt előfordul, hogy hiábavalónak tűnik a munka, de a gyerekek csillogó szeme, gyönyörű, csengő énekhangja, erős összpontosítása egy-egy hangszeres összeállítás előadása alkalmával újra megerősít a hitemben, hogy ezt folytatni kell, ez nem megy ki divatból sohasem, hogy ápoljuk, tovább éltessük zenei anyanyelvünket, hagyományainkat.

Pecze Rózsa, Ada

Az elmúlt húsz évben a VMPE számos színvonalas rendezvényt szervezett. Legnagyobb sikerének azonban a két kollégium (leány- és fiú-) megalakítását tartom. Ha a VMPE nem hozza létre ezt a két magyar szigetet (a mai helyzetben úgy is fogalmazhatnék, hogy a bevándorlók tengerében), mások még mindig csak vitatkoznának azon, hogy kell-e kollégium, vagy nem. Sikertörténetnek számít az Apáczai Nyári Akadémia létrehozása is. 2001-ben volt az első, és idén már a tizenharmadiknál tartottunk, négy csoportban folyik a továbbképzés.

Több alkalommal is szervezője voltam a továbbképzések keretében zajló kirándulásoknak, Ezeknek gyakori helyszíne az aracsi Pusztatemplom volt, de jártunk a bácsi várban, a temerini tájházban, a nagybecskereki templomokban, és Eleméren, Kiss Ernő aradi vértanú sírjánál. Szép emlék maradt számomra a szenttamási kirándulás is. Az általam szervezett kirándulások (a természettudományos csoportban) híven tükrözték, hogy abban az évben mi hozott éppen lázba. Túlnyomó többségében szerémségi helyszíneket választottam. Első alkalommal még csupán, a Fruška gora Nemzeti Park természeti értékeinek ecsetelése közepette, az ürögi hágóról, a virágzó hársfaerdőben sétálva, ereszkedtünk le a Ledinci falu közeli kőbányában keletkezett néhány éves bányatóhoz és a délután hátralévő részét fürdőzéssel töltöttük. Következett Karlóca (Békekápolna, méhészmúzeum, a híres gimnázium (amelynek tervezője az apatini születésű Pártos Gyula) és a városközpont megtekintése, stb.), Rednek vára, a Steindl Imre-tervezte belcsényi Spitzer-kastély (ezt egy körúttal kötöttük össze, amelynek végén megfürödtünk a hegy déli lejtőjén létrehozott mesterséges tavak egyikében, a Meggyes-tóban), Maradék (a tájház, a református templom és az egykori Julianus-iskola), majd a kamenicai Marczibányi-Karátsonyi kastély.

2011-ben a nándorfehérvári csata 555. évfordulóján, a csata emlékhelyén kötöttünk ki, előtte azonban még felkapaszkodtunk a zimonyi millenniumi emléktoronyhoz (Hunyadi-torony) és a középkori vár maradványaihoz.  Tavaly (2012-ben) egy összefoglaló jellegű körút következett, némi gyalogtúrával a szentgergelyi cseppkőbarlanghoz (nem zárható ki, hogy egy régi, betemetett vagy beomlott kútról vagy veremről van szó), valamint pár percre megálltunk Sviloš falu faragott góréinál is.

Miért éppen Szerémség?

Szerémség és a Fruška gora (magyarul Tarcal-hegy, de más elnevezésekkel is találkoztam: Köleshegy, Álmos-hegy, Árpatarló-hegy, Nagyolaszi-hegy, az utóbbi kettő feltehetően csak az adott városok fölötti hegyszakaszra vonatkozott, a további Frankhegy elnevezés meg ugyanazt jelenthette, mint a Nagyolaszi-hegy) középkori időszaka szinte elsüllyedt az itteni magyarság emlékezetében, pedig a honfoglalás és a török megszállás közt eltelt időszakban bencés apátságok, várak egész sora és királyi birtokok voltak errefelé. Jórészt erre kell keresnünk a bélakúti ciszterci apátság egykori birtokait is, Rednek vára meg pl. a kalocsai érsekség vára volt, a patakok szurdokvölgyeinek a végén pedig pálos kolostorok bukkantak elő. A felsoroltak mindegyike nyilván nem egyszerre létezett, de akkor is impozáns (és nem is teljes) a lista.  És ezt csak úgy, felejtsük el? Higgyük el, hogy itteni műveltségünknek nincsenek középkori gyökerei, amikor az 1430-as években Pécsi Tamás és Újlaki Bálint Kamancon kezdték magyarra fordítani a bibliát? Hogy a fordítást csak Moldvában fejezték-e be, vagy pedig már itt készen voltak vele, csak részletkérdés, a szöveg szinte teljesen érthető a mai magyarok számára is.

Kopnak, fogynak, tűnnek el emlékeink, több középkori várunk és apátságunk helyén ma a földet művelik, vagy lakóépületek állnak. Pálos kolostoraink valószínűsíthető helyén parádésan felújított ortodox kolostorok. 2003-ban a Fruška gorát Szerb Szent Hegynek nyilvánítják.

Az Ismeretterjesztő Füzetek tankönyvpótló kiadványok számát én is gyarapítottam az 1997-ben megjelent Villamos mérések c. munkámmal, ezen kívül pedig főszervezője voltam a XII. regionális, vajdasági TUDOK adai konferenciájának.

A VMPE vajdasági magyar egyetemet álmodott. Kívánom, hogy pár év múlva azt írhassam róla, hogy amíg a többiek vitatkoztak róla, hogy kell, nem kell és érvelgettek, hogy inkább nem kell, mint kell, szép csendesen valósuljon meg az álom!

A másik. A magyar-szerb viszony kapcsán sokszor emlegetik a kölcsönösséget. Létszám tekintetében a szerémségi magyarság a magyarországi szerbséggel hasonlítható össze. De hogy is áll ez az összehasonlítás az intézményeket illetően? Legalább egy iskola, vagy néhány tagozat, ahol magyar nyelven folyik a tanítás, annyira megvalósíthatatlan lenne?

Šatrinci (Sátras) szerémségi falu például az utóbbi néhány évben minden októberben libafesztivált szervez. Amikor az időm engedi, kilátogatok a fesztiválra. Jellemző, hogy amíg az idősebbekkel magyarul beszélgetek, ahol gyerekek szaladgálnak, abból az irányból csak szerb szavakat hallok.

Az iskola hiányán és a külső körülményeken kívül nagymértékben a belső igénytelenség is hibáztatható a helyzetért. Szeretném, ha egy nap ez is megváltozna. Nagyrészt rajtunk múlik!

Balassa Endre, Óbecse

Ne elcsépelt frázisokat pufogtassunk. A mai diákok mások. Rengeteg új tudást kell elsajátítaniuk, mobil, számítógép, programok….mind-mind információhalmaz… bár ez megy is nekik, míg a kíváncsiságukat ki nem irtják belőlük. Erővel, fegyelemmel nehéz rákényszeríteni őket a sokszor felesleges dolgok megtanulására. Ez olyan, mint amikor a szerb előadó tanítja magyar gyermeknek a filozófiát, persze szerbül, a tanuló bemagolja, de azt se tudja miről van szó, nem is érdekli. Ide sorolható a szerb nyelv nem idegen nyelvként tanításának fontossága. A szakosodás szükségszerű: az eddigi tudás megduplázódási ideje egy-két év. Lehetetlen univerzális munkásokat képezni. Ezért kell ezt a reformot a szakoktatásban véghezvinni. Mi ezt is a jó megszokott balkáni módon csináljuk, a változásokat kipróbáljuk az iskolák egy részében, majd a kísérleti tagozatok eredményei alapján bevezetjük a többi iskolában is, mindezt a hazai feltételek között. Gyorsabb változat lehetett volna már külföldön jól működő oktatási rendszer átvétele, de ehhez a gazdaságot kellett volna előbb talpra állítani. A ’89-es szint eléréséhez a 20 év soknak tűnik.

A bizonytalanság mindenre rányomja a bélyegét.

Az ilyen helyzetben a gazdaság és az oktatás két úton halad. Nincsenek összhangban. Már az oktatási reform egyes részei sem szolgálják a minőség javítását.

A reformnak van jó oldala is: az új kompetencia alapú moduláris oktatás központi tanterveinek kidolgozása, amely a tartalmi modernizáció mellett érintetlenül hagyta jelenlegi centralizált, központi tanterven és tanmeneten alapuló szabályozási rendszert. Az új tanterv alapján új teljesítménystandardokat dolgoztak ki az általános iskola és a középiskola végére, valamint a három éves szakképzés általános képzési tartalmai számára. Fontos, hogy a rövid ciklusú szakképzésben felerősíteni és modernizálni szeretnék az általános képzési tartalmakat. Sajnos az ehhez szükséges tankönyvek (állami jóváhagyással) késnek, szerb nyelven is. Így marad a tanárok által készített jegyzetek használata.

Az Magyar Szakképzési Társaság Vajdasági Területi Tagozata 2001. szeptember 21-én alakult meg. Ezt igen aktív felkészülés előzte meg. A  következő iskolák tagosodtak be: Műszaki Iskola, Kanizsa

Gimnázium és Egészségügyi Iskola, Zenta, Vegyészeti Iskola, Csóka, Műszaki Iskola, Ada

Közgazdasági-Kereskedelmi Iskola, Becse, Műszaki Iskola, Becse. Két szakiskolából még természetes személyek is betagosodtak.

A Vajdasági Területi Tagozatot hivatalosan nem jegyeztették be Vajdaságban.. Működését a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületén belül kérte, és kapta meg, mint önálló tagozat. 2002. őszén az Nemzeti Szakképzési Intézettel alakult ki szorosabb együttműködés. Tanári továbbképzésekre, és szakkönyvek behozatalára került sor .

Egykor vendégül láttuk a MSZT képviselőit, de az együttműködés abbamaradt. Pénzügyi okokból.

A csókai Vegyészeti Iskola műszaki felszerelését jelentős mértékben gyarapítottuk.

A Magyar Nemzeti Tanácson belül próbálkoztunk a magyarországi szakkönyvek elismertetésével is. Eredményesebbnek bizonyult a Vajdasági Magyar Tankönyv Tanács szervezésében  (a VMPE-n belül) a tankönyvpótló, oktatási jellegű kiadványok megjelentetése. Ezekre továbbra is nagy szükség mutatkozik, különösen akkor, ha szerb nyelven megjelennek a beígért szakkönyvek.

Korenchy László, Magyarkanizsa

Ellenszélben hajózni! Évezredeken keresztül a bátorság és az elszántság jelképe volt a tengerészek szemében. Elérni a kitűzött célt és teljesíteni a feladatot, minden kedvezőtlen körülmény és akadály ellenére. Csak azoknak sikerült felfedezni a világot, kik ilyen elszántsággal és hozzáállással indultak el az ismeretlen felé, miközben nem tudták, hogy mikor érnek célba és lesz-e eredménye fáradozásaiknak. Ezért illette őket a megkülönböztető tiszteltet a tengerészek íratlan illemszabálya szerint, amelyet minden hajós betartott, bármilyen rangban is szolgált a hajón.

Ilyen embert próbáló munkához kezdett húsz évvel ezelőtt néhány elszánt pedagógus, akik megunták a minisztérium önteltségét, a bürokrácia útvesztőit, és a politikusok semmitmondó ígérgetéseit.  Megalakították ezt az egyesületet, amelyen keresztül sikerült részben vagy egészben megvalósítani mindazt, amit a fent említett hatalmi szentháromság nem tudott vagy nem akart megtenni.

Hogyan sikerült mindez? A válasz igen meglepő – homokszemnyi kisemberek és a tudományok elkötelezetteinek segítségével, akik lehetőségeikhez mérten a maguk szakterületéről tudtak és tudnak segítséget nyújtani egy – egy tevékenységhez tanáccsal, önkéntes munkával, saját emberi kapcsolataik használatával, és sokszor anyagi hozzájárulással is.  Ezek az emberek közül nem mind pedagógus, de érzik, és tudják, hogy jövőnk érdekében tevékenykednek.

Egyes köröket zavartak e nagyszerű eredmények, és akadályokat gördítettek a munkánk elé, a rendezvényeinket pedig agyonhallgatta a sajtó.  Az, ami a legjobban fáj, választott politikai és szakmai vezetőink hozzáállása a VMPE munkájához és sajnos az oktatáshoz is. Tőlük sajnos szinte semmilyen segítség nem jött/jön, sőt néha mint ellenséghez viszonyulnak egyes  kezdeményezéshez. Nehéz leírni, de így igaz, akadályozták munkánkat. Néha csak burkoltan a háttérben de sokszor nyíltan, és fájón minden szépítés nélkül.

A minisztériumok a törvényekből csak a tiltásokat és a büntetéseket ismerik, miközben a számunkra kedvező előírásokat rendre elfelejtik közzétenni és ami rosszabb, alkalmazni. A bürokrácia mindig és mindenkor hű marad elveihez, megszoktuk már.

Muhi B. Béla, Újvidék

Hét évvel ezelőtt született meg a gondolat, hogy ismeretterjesztő jellegű, egyben tudománynépszerűsítő és oktatási folyóiratot kellene indítani, ugyanis Vajdaságban ilyen jellegű média magyar nyelven nem létezett. Olvasói célcsoportként elsősorban a fiatal középiskolás, egyetemista korosztályt jelöltük ki. Sajnos több helyen is zárt ajtókba ütköztünk, a pályázatok nem kaptak támogatást. A hazai intézményektől a mai napig semmilyen támogatást, bátorítást nem kaptunk. Nem adtuk fel a küldetést, és végül a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 2007-ben útjára indult a Fókusz – a vajdasági ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő elektronikus folyóirat, mely térségünkben az egyetlen magyar nyelvű tudománynépszerűsítő folyóirat lett. Sem nyomtatott, sem elektronikus formában nem jelenik meg hasonló kiadvány Vajdaságban. Jellegénél fogva így egyedülálló és mindenképpen hiánypótló. Minden hónap elején 15-20 új cikkel, tudósítással, értekezéssel, gazdag képanyaggal frissül a lap. Ha a rengeteg feltöltött anyagot számba vesszük, akkor több tucat vaskos nyomtatott kiadványkötetre való szöveg és kép került fel a Világhálóra.

Naponta átlagban 500-1000 látogató keresi fel a Fókuszt, a letöltött oldalak száma meghaladja az ezret naponta. Gyakran találunk a Világhálón hivatkozást a Fókuszra, tehát cikkeinket idézik, anyagokat vesznek át tőlünk.

Pozitív visszajelzésnek, egy nemzetközi jellegű megítélésnek tekintjük pl. a magyarországi Interpressz Magazin (IPM) 2012. novemberi számában megjelent ismertetőt. A lap a 123-ik oldalon közöl elismerő szavakat a Fókuszról: „…Kicsit körbepillantva szégyenkezve kell megállapítanunk, hogy a szomszédos országokban sokkal közvetlenebb, természetesebb és emberközpontúbb a természettudományos ismeretterjesztés. Magyar nyelven is. A Fókusz – Vajdasági Ismeretterjesztő és Tudománynépszerűsítő Portál például civil kezdeményezés, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete működteti… A portál a tananyagfejlesztéshez is segítséget nyújt…”

A legtöbb szakmai anyagot beküldő munkatársaink a következők: Dr. Molnár Csikós László, Sáfrány Attila, Wilhelm József, Muzslai Izabella, Dr. Celler Tibor, Kocsis Árpád, Tóth Péter, Muhi Béla és mások.

Hisszük azt, hogy a Fókusz továbbra is betöltheti küldetését, hisz az évek során közkedvelté, népszerűvé vált minden korosztály körében. Egy ablak a világra, mely a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének keretében tájékoztat és oktat, hozzájárul anyanyelvünk megőrzéséhez, a nemzeti öntudat erősítéséhez.

Spígel Enikő, Apáczai Diákotthon, Újvidék

Második otthonom: az Apáczai Diákotthon. 2009-ben felvételiztem az Újvidéki Egyetem Műszaki Karának Nyomdászmérnök és terméktervező szakára. Ekkor hallottam először az Apáczai Diákotthonról, gyorsan rá is kerestem az Interneten, majd amikor elolvastam mindent, amit találtam róla, érdeklődtem, hogy mikor tudnék elmenni, megnézni a kollégiumot. Így a legközelebbi szombaton, amikor mentem a felkészítőre, sor került erre. A látottak alapján még jobban megtetszett, és nagyon kedvezőek voltak a feltételek, amit tud biztosítani, rögtön el is határoztam, hogy ha sikerül bejutnom az egyetemre biztosan az Apáczai Diákotthonban szeretnék lakni, ahol együtt küzdhetjük le magyar diáktársaimmal a szerb nyelven tanulás okozta kezdeti nehézségeket is. Ez a tudat, hogy egy akkor még számomra ismeretlen nagyvárosban találtam egy kis barátságos kuckót, ahol bátran megszólalhatok, szégyenkezés nélkül, és ahol mindenki körülöttem ugyanazokkal a problémákkal fog küzdeni, újabb lendületet, bátorságot és kedvet adott a felvételi vizsgához.

Szép lassan telt-múlt az idő, és elérkeztem az utolsó vizsgámhoz is. Az érzést, amit akkor éreztem, amikor megtudtam, hogy sikeresen leraktam, és hogy nem lesz több vizsgám, le sem lehet írni. Pár nap pihenés után el is kezdtem a diplomamunkám írását, és miközben a diplomamunkámhoz keresgéltem anyagot a laptopon, megtaláltam néhány régebbi szemináriumi munkámat, előadások anyagát és jegyzeteket. Ezeket nézegetve tudatosult bennem, hogy szinte észre sem vettem és elmúlt négy év, és hogy mennyi minden történt velem ez alatt az idő alatt. Mennyi mindent megtanultam, mennyi mindent megtapasztaltam, hány új barátságot kötöttem és mennyi mindent láttam, amit, ha nem megyek el egyetemre, és ha nem lakom az Apáczai Diákotthonban, nem tudhatnék a magaménak.

Tudom, hogy a kitartásom és szorgalmam juttatott el eddig, de azt is nagyon jól tudom, hogy a családom türelme és kitartó támogatása, valamint a kollégium nyújtotta családias légkör nélkül nem teljesíthettem volna ilyen sikeresen a kitűzött céljaimat. És ha valaki megkérdezné, hogy megbántam-e, hogy Újvidékre jöttem egyetemre, vagy ha megint 19 éves lennék ugyanígy döntenék-e, magabiztosan mondanám, hogy nem bántam meg! És igen, ha újból dönthetnék, akkor is ugyanígy csinálnék mindent.

T. T.