A balkáni rózsaszín párducok
35 ország, 340 rablás, 500 millió dollár, rengeteg gyémánt. A rózsaszín párducok nevüket az Interpoltól kapták. Az elmúlt években híres-hírhedté vált bandáról film is készült, idén augusztusban mutatták be Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban.
BBC, The Independent, The Daily Telegraph, CBS News, New York Times, Japan News, New York Post. Csupán néhány azok közül a médiumok közül, akik címlapon foglalkoznak a rózsaszín párducokkal. Még egy olyan apró hírrel is, hogy szeptember 9.-én Budapesten tartóztatták le az egyik montenegrói állampolgárságú bandatagot.
De kik is ők valójában? A banda tagjai többnyire szerb, montenegrói vagy bosnyák állampolgárok, de akad köztük svájci, brit és német is. Az elmúlt években 340 alkalommal raboltak ki ékszerboltokat 35 országban. Fő célpontjaik Svájc, Dubai, Japán, Lichtenstein, Monaco, Franciaország és Luxemburg luxus üzletei. Hogy pontosan hányan vannak, csak megbecsülni lehet: az Interpol jelenleg 150 és 200 közé teszi a tagok számát. Konkrét létszámot mondani azonban nem lehet: a tagoknak jellemzően több útlevele és személyazonossága van, külsejüket ennek megfelelően kaméleon-szerűen változtatják. Férfiak, nők és gyerekek is részt vesznek a rablásokban: rózsaszín párducnak lenni életforma az egyik elfogott bandatag szerint. A lehető legkülönbözőbb módszerekkel dolgoznak: van, hogy egyszerűen lefújják az eladót gázspray-vel, máskor összebarátkoznak a tulajdonossal, és hónapokkal később kicserélik az értékes ékszert hamisra. Előfordul, hogy többször betérnek a kiszemelt üzletbe, magas értékben vásárolnak, és miután kellően felmérték a terepet, lecsapnak. Szintén kedvelt módszer, hogy egy csinos, fiatal lány elcsábítja az ékszer tulajdonosát: aztán reggelre persze se lány, se ékszer. A legtöbb tagnak egyébként van egy „átlagos” élete: privát munkája, családja, baráti társasága, akik talán semmit sem sejtenek abból, hogy az új autó nem egy sikeres befektetés gyümölcseként áll a garázsban.
Az ő nevükhöz köthető a 2013-as cannes-i ékszerrablás: a Carlton Intercontinental Hotelből 136 millió dollár értékben vittek el ékszereket. Ez minden idők egyik legnagyobb ékszerrablása volt. 2004-ben Japánból egy 31 millió dollár értékű gyémánt nyakéket vittek el. Az utóbbi rablás három vádlottját elfogták, ám az ékszer azóta sem került elő. Alexander Radulovic hat, Snezana Panajotovic két év börtönt kapott. A harmadik elfogott tag, Djordje Rasovic vallomásából érdekes kép rajzolódik ki a szervezet működéséről. Rasovic szerint „gyorsak és hatékonyak vagyunk, ha valaki kihullik, azonnal pótoljuk. A világ bármelyik nemzetközi intézménye példát vehetne a működésükről. Mi vagyunk a bizonyíték arra, hogy a világ nem jól működik.” Fontos megjegyezni, hogy fegyverrel dolgoznak, ám soha nem ölnek: a cél egyértelműen az ékszer megszerzése, majd pedig a menekülés.
Miben rejlik a banda „sikere”? Tagjai harcoltak a délszláv háborúban, gránátok és puskák között nőttek fel. Andre Muhlberger monacoi rendőrfőparancsnok szerint fenyegetéssel nem lehet megállítani olyan embereket, akik nap mint nap a túlélésért küzdöttek éveken át. Dragan Ilic szerb rádiós műsorvezető szerint nem piti bűnözőkről, hanem hősökről van szó: „táplálják a balkáni legendát”. Szerbiában egyébként rendkívül népszerűek: már-már heroikus a rózsaszín párducok legendája. Legenda, mert mindenki tudni vél valamit, de senki sem lehet biztos semmiben. A tagokról is keveset tudunk. Egy Milos Jovanovic nevű szerb fiú például málnát árult a háború után, néhány évvel később pedig részt vett a már említett japán ékszerrablásban. Egyszóval: sokak számára kitörési lehetőséget jelent a szegénységből a híres-hírhedt szervezet.
Érdekesség, hogy a banda jó néhány tagja a szerbiai Nis városából származik, sokak családja ma is ott él. Nis Szerbia harmadik legnagyobb városa, fontos kulturális központ. A háború előtt virágzott: Milosevic elnök igen kedvelte a várost, számos kedvezményt juttatott számára, fontos szerb központtá tette. Az ott élők szerint Nis olyan volt akkoriban, mint a mediterrán Olaszország: színes, vidám és jómódú. A háború nyilvánvalóan megszüntette ezt a jólétet. Az egyik kávézó tulajdonosa azt mondta: banda tagjaira úgy tekintenek, mint gyermekeire, akikre méltán lehetnek büszkék. Szinte mindenhol beszélnek róluk, elteszik a róluk szóló cikkeket, híradásokat. A kissé antagonisztikus helyzetre talán csak a népmesékből ismert magyarázat áll meg: a szegény lány és a szegény fiú elindul a kilátástalanságból a nagyvilágba szerencsét próbálni, majd nem sokkal később már az egész világ ismeri a nevét. Igaz, az Interpol körözési listájáról.
A banda egyik vezetője Zejko Raznatovic, becenevén Arkan. A New York Times őt tartja szerb nacionalizmus megtestesítőjének. A délszláv háborúk előtt számos európai börtönben „vendégeskedett”, többnyire fegyveres rablásért ült. Általában megszökött vagy megszöktették, a legritkább esetben fordult elő, hogy büntetését letöltötte volna. A háború alatt a paramilitáris erők egyik parancsnoka volt. A harcok végeztével nem meglepő, hogy visszatért eredeti „mesterségéhez”.
2013 augusztusában mutatták be Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban a bandáról készült filmet Smash & Grab – The story of the Pink Panthers címmel. A brit produkció szerb és bosnyák színészek közreműködésével mutatja be a banda működését, igyekszik megfejteni a motivációt: kiderül, hogy ők magukat modern Robin Hood-nak látják, akik – kis túlzással – a megélhetésükért küzdenek.
Nem tudni pontosan, hogy kinek dolgoznak: egyes feltevések szerint az olasz és az orosz maffia a megbízó, mások szerint önálló bűnszervezet. Az mindenesetre biztos, hogy komoly összegeket juttatnak haza, a Balkánra. A helyzet komolyságát jelzi, hogy az Interpol honlapját külön menüpont szól a rózsaszín párducokról. Az elmúlt években valóságos hajtóvadászat indult utánuk: 2012 óta a banda számos tagját elfogták a világ legkülönbözőbb pontjain, Új-Zélandtól Larnacán át számos városban – legutóbb éppen Budapesten. Azonban arról, hogy a hálózatot a közeljövőben felszámolják, az Interpol sem álmodik.
(Szabó Edit – Kitekintő)
