osztonfelsooktaEgyéb 

Ösztöndíjpályázat másodéves és harmadéves hallgatók számára

osztonfelsooktaA Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATOT HIRDET.

Feltételek:

· a pályázó valamely állami egyetem másodéves ill. harmadéves hallgatója

· az összesített tanulmányi eredménye legalább 8,5 (mellékelni a hivatalos bizonylatot)

· állami költségen tanul

· nem ismételt évet.

A kollégium nem bentlakásos.

A pályázat 10 nyertese – az anyaországi folyósítástól függően – három évig tartó anyagi támogatásban részesül és a kollégium által kinevezett tutor segítségével bekapcsolódik a tudományos kutatómunkába, a diákköri tevékenységbe, valamint szerepel a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenciákon (VMTDK-kon) minden év novemberében.

A kollégiumi ún. tutoriális képzés a rendes tanulmányokkal párhuzamosan folyik három éven át.

A Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium az egyéni képzés mellett a tanév folyamán közösségi programokat kínál Újvidéken, a Tudósklubban (Forum-ház).

A kollégium célja a tudományos/művészeti utánpótlás, leendő egyetemi tanárok, kutatók, művészek kinevelése, ezért a bizottság végérvényes döntését ezzel a célkitűzéssel összhangban hozza meg, figyelembe véve – a fenti feltételeken túl – a hiányszakmákat, a szakterületi lefedettséget, az oktatás nyelvét, az átlagot és a választott szak nehézségét is. A pályázó a pályázaton való részvételével elfogadja a döntéshozó szerv illetékességét, ill. hogy a döntés ellen fellebbezésre nincs lehetőség.

Pályázni 2013. október 15-ig, az e célra készült jelentkezési űrlapon lehet. Az űrlap letölthető a www.vmtdk.edu.rs honlapról, a Képzési rendszer/2013 ösztöndíjpályázat címről.

A kitöltött adatlap és a felmérő kérdőív ajánlott postai küldeményként nyújtható be határidőn belül. A hiányos, pontatlan, olvashatatlan ill. késve beérkezett pályázatok érvénytelennek minősülnek.

A kollégium az eredményről minden pályázót levélben értesít.

T. T.

Hasonló bejegyzések