5,7 százalékkal nőtt Szerbiában az ipari termelés
A szerbiai ipari termelés augusztusban 5,7 százalékkal nőtt a tavaly augusztusi adatokhoz képest, ugyanakkor az idei átlaghoz képest is 5,6 százalékkal nagyobb – közölte a Köztársasági Statisztikai Hivatal.
Az ipari termelés növekedésére a legnagyobb kihatással az elektromos energia, a vegyszerek, a vegyipari termékek, a személygépkocsik, a pótkocsik, a kőolaj- és a fémszármazékok előállítása volt.
Az év eddigi nyolc hónapja alatt az ipari termelés 5,3 százalékos növekedést mutat a tavalyi időarányos időszakhoz viszonyítva. Az elektromos energiával, a gázzal, a párával és a klimatizációval történő ellátás augusztusban 19,5 százalékkal nőtt 2012 augusztusához képest, a bányászat területén ez a növekedés 10,2, a feldolgozóiparban pedig 1,8 százalékot mutatott.
A GDP növekedett is, csökkent is
A szerbiai bruttó hazai termék (GDP) reális növekedése 2013 második negyedévében 0,2 százalékkal volt nagyobb a tavalyi időarányos növekedéshez képest – közölte a KSH.
A közlemény kitér arra, hogy a szezonális növekedés figyelmen kívül hagyásával a második negyedévben a GDP 0,3 százalékkal csökkent az első negyedévhez viszonyítva. Az első negyedévben a GDP reálisan 2,1 százalékkal volt nagyobb, mint a tavalyi első negyedévben. (RTV)