A listázás nem pálya – Kilóra vásárolta fel az emberek adatait a VMSZ
A listázás nem pálya – egyre gyakoribb szlogen ez a magyar stadionokban, amióta az MLSZ a szurkolók listázásába kezdett. A szlogen egyébként egy korábbi, a stadionokban látható hirdetés, „a rasszizmus nem pálya” átköltött verziója.
A szurkolók ezen akciójukkal gyakran üzennek Kubatov Gábornak, aki a Ferencvárosi Torna Club, vagyis a Fradi elnöke és egyben a Fidesz pártigazgatója. Kubatov neve azonban nem az FTC-vel forrt össze, hanem az általa irányított listázási botránnyal, amely csak Kubatov-listaként vált ismertté. Sőt, nemrégiben nyilvánosságra került felvételen is ő magyarázza a nagy-politika ipari módszereit.
A Fidesz a délvidéki politikai életbe is mélyen belemászott és egyedüli szövetségesének és kardhordozójának a Vajdasági Magyar Szövetséget nevezte ki, akik mint ahogy arról már a napokban beszámoltunk sáskamód végigsöpörtek a délvidéki magyar választópolgárokon. Begyűjtötték az adatokat, majd kibővítették az illegálisan összeállított listáikat és ami mindennek a teteje, erre még módfelett büszkék is.
A „dicsőséges” szabadrablásukról Pásztor István a pártlapjuknak, vagyis a Magyar Szónak adott bizonyítványmagyarázó nagy-interjút, ennek részletét tették közzé a facebookos rajongói oldalukon (az említett riport linkjével együtt):
A nagy terepi akció (Így jobban hangzik, mint az illegális adatgyűjtés – a szerk.) most már egy hete tart, csupán egy-két nap választ el bennünket a befejezéstől. Hasonló megmozdulás ez, mint amit a VMSZ négy évvel ezelőtt szervezett, amikor a választói névjegyzékbe való feliratkozást próbáltuk elősegíteni (és amelyről Fremond Árpád országgyűlési képviselő ELMONDTA, hogy adatbázis építésre szolgált – a szerk.). Magával a folyamattal kapcsolatosan az előzetes várakozások teljes mértékben beigazolódtak. Mi a VMSZ-ben rendelkezünk olyan emberállománnyal, infrastruktúrával, készséggel, elkötelezettséggel és eltökéltséggel, amelyik lehetővé teszi az ilyen nagyméretű munkának a felvállalását és véghezvitelét. (magyarán elegendő közpénzük van, hogy aktivistákat fizetve kilóra megvegyék a választópolgárok adatait – a szerk.) Köszönetet mondanék nemcsak a helyi vezetőknek, hanem mindazoknak, akik aktivistaként vagy más egyéb módon egy pozitív közhangulatot teremtve, tájékoztatva az embereket, ennek a folyamatnak a sikeres lebonyolítását lehetővé tették.
Mint ahogy olvasható is, a VMSZ elnöke megdicséri saját pártkatonáit az ügyesen végrehajtott törvénytelenségekért. A szövegben is felfedezhetjük azt a nagyképű panelszöveget, amelyet több VMSZ-ben aktív lelki és morális gátlásaitól felszabadult politikus is elmondott már. Pál Károly, a VMSZ ügyvezetője például azt találta nyilatkozni, hogy „mi úgy értékeljük, hogy míg ők (a többi délvidéki párt – a szerk.) erre a munkára felkészülnek, addig mi ezt elvégezzük és a vajdasági magyar emberek érdekében cselekszünk”. Hasonló lelki bukfencet írt le Mór Gábor, a VMSZ újvidéki belvárosi szervezetének elnökségi tagja is, aki egy Facebookos kommentárban a következőket közölte: „A VMSZ legalább dolgozik és tesz is valamit a Vajdasági magyarságért a többi magyar párt pedig csak a más munkáját tudja kritizálni és eddig semmit de abszolút semmit nem tettek az asztalra.” Ezzel a hozzáállással találkozhatunk a pártvezér fent idézet szövegében is.
„A vajdasági magyar emberek érdekében cselekszünk”
Ez a hivatkozási nonszensz azt a képzetet állítja elénk, mintha csak egy más házainak kirablásán meggazdagodott tolvaj lenézően szólna a kétkezi munkáshoz, amiért nem gazdagodott meg ő is rablógyilkosságok árán. Ilyen módon kommunikálja le a VMSZ is a saját alávalóságát. Nem csoda, hisz a tolvaj is gyűlöli azt, akit meglopott.
Jellemző, hogy a Facebookon közzétett önajnározó bejegyzésükben, amelyre még egy kis hirdetett reklámot is befizettek Zuckenbergnél csak negatív kommenteket kaptak, már ami megmaradt persze, hiszen aki figyeli a post alakulását az láthatja, hogy tucatjával törlik az emberek véleményét a szólás és véleményszabadság jegyében.
H. J.
Kapcsolódó:
A VMSZ mindenkit hülyének néz az adatbázis építés kapcsán?