Szerbiában az éves infláció 4.9% – A fogyasztói árak 2.5%-al növekedtek
Szerbiában szeptemberben nem jegyeztek inflációt, az éves infláció jelenlegi szintje pedig 4,9 százalék volt – közölte a Köztársasági Statisztikai Intézet.
A közleményük szerint a fogyasztói árak 2,5 százalékkal növekedtek az év elején mért szinthez viszonyítva. Az intézet szerint az előző hónaphoz mérten leginkább a kommunikáció drágult meg, 0,7 százalékkal. Ezt követik a lakáshoz kötődő szolgáltatások, a víz, az elektromos energia, a gáz és egyéb üzemanyagok, melyek átlagosan 0,5 százalékkal drágultak meg. A transzport 0,4, a vendéglátó-ipari szolgáltatások 0,3, az étel és az alkoholmentes italok 0,2 százalékkal lettek drágábbak.
A kikapcsolódás és a kulturális szolgáltatások árai viszont 5,4 százalékkal csökkentek, a ruhanemű, a lábbeli, a bútor, a karbantartási szolgáltatások pedig 0,1 százalékkal lettek olcsóbbak. (Beta)