Megerőszakolták, élve eltemették, de kiszabadult a sírjából
Iskolába indult falujából egy közeli településre egy 13 éves lány Pakisztán Punjab tartományában. Út közben két férfi megtámadta, majd egy elhagyatott helyen megerőszakolták. Mivel a lány közben elvesztette az eszméletét, halottnak hitték, elásták egy sekély gödörbe majd távoztak.
A lány azonban magához tért és ki tudta kaparni magát a hanyagul megásott, sáros sírból, majd egy véletlenül arra járó ember segítségével eljutott egy közeli kórházba.
Édesapja jelentette az esetet a helyi rendőröknek, de azok megtagadták, hogy bármit is tegyenek az ügyben. Később, csak egy felsőbb bíróság utasítására volt hajlandó a rendőrség, illetve egy helyi bíró foglalkozni az üggyel és elfogni a támadókat, akiket a lány azonosítani tudott.
Hír 24 nyomán F. L.