A halálfélelemről
Az elmúlt évtizedben négy neves amerikai orvosegyetemen is végeznek klinikai kutatásokat azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet a közeli halállal szembenézők szorongását, depresszióját és fizikai, lelki fájdalmait hatékonyan csökkenteni. Az eredmények bíztatóak: a haldoklás időszaka a legtöbb páciens számára értelemmel teli, minőségi életszakasszá vált.
A legmagasabb impakt faktorral rendelkező pszichiátriai szaklapban számolt be haldokló rákbetegekkel végzett kutatásaikról dr. Charles S. Grob, a Harbor-UCLA Medical Center orvosa.
Az orvoslás kezdő lépései az életvégi problémák enyhítésében
Mint Grob a 2011-ben megjelent, az interneten szabadon olvasható tanulmányban megjegyzi: az elmúlt években egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a közeli véggel szembenézők és családtagjaik, barátaik által gyakran megtapasztalt pszichológiai, spirituális és egzisztenciális krízissel a szakmának sokkal szakszerűbben és hatékonyabban kellene foglalkoznia.
Mindazonáltal a helyzet bíztató: napjainkban négy kutatócsoport is foglalkozik a haldoklók félelmeinek pszichedelikus pszichoterápia általi csökkentésével, megszüntetésével.
Halálfélelem ellen a múlt században
A halál közeledtével az emberek gyakran kezdenek belső utazásba, hogy áttekintsék a létezés nagy kérdéseit, az élet és a halál értelmét. Mindebből az következik, hogy az orvosoknak az egész személyiséget kell figyelembe venniük, amikor végstádiumú betegekkel foglalkoznak, és tisztában kell lenniük azzal, hogy a spirituális dimenzió a haldoklás folyamatának szerves része. Mindenki, aki a halállal néz szembe, arra vágyik, hogy életének célja és értelme legyen, ezért az orvosok kötelessége, hogy támogassák a betegeket a spirituális kérdésekkel való szembenézésben, és ezáltal hozzásegítsék őket ahhoz, hogy békében haljanak meg.
A modern időkben először egy gyermekorvosnő jött rá arra, hogy a pszichedelikus hatóanyagok hasznosak lehetnek a gyógyíthatatlan betegségben haldoklók terápiájában.
Sok éves etnomikológiai tanulmányok után Valentina Pavlovna Wasson és férje, Gordon Wasson tanulmányúton vett részt Mexikóban, és felfedezték, hogy az őslakos indiánok pszichedelikus hatóanyag-tartalmú gombákat használó gyógyító hagyománya nem veszett ki teljesen (a 16. századtól kezdődően a spanyol inkvizíció tiltotta az elfoglalt amerikai területeken a bennszülöttek spirituális, gyógyító praxisát, és irtotta az azt gyakorlókat). Miután a Wasson-házaspár részt vehetett egy pszichedelikus gyógyító szertartásban, amit a mazatec sámánnő, Maria Sabina tartott, Valentina Pavlovna rájött, hogy ha sikerül a gomba pszichedelikus hatóanyagát izolálni, akkor az alapvető eszköz lehet az emberi psziché működésének feltárásában, és minden bizonnyal hasznos lehet az addikció, a mentális betegségek gyógyításában és a haldoklók szenvedésének csökkentésében.
Ezt követően a haldokló rákbetegek fájdalmainak pszichedelikus terápia révén történő enyhítésében az úttörő szerep Eric Kast Chicago-i aneszteziológusé volt, aki vizsgálataiban az 1960-as években többek között megállapította, hogy az LSD hatékonyabban és sokkal hosszabb ideig (több napig, szemben a néhány órával) csökkenti a haldoklók fizikai fájdalmát, mint a hydromorphone vagy a meperidine, így csökken a narkotikus medikáció iránti igény is. Kast azt is kimutatta, hogy a fizikai fájdalom csökkenésén túl a betegek depressziója is enyhült, javult alvásuk és csökkent halálfélelmük.
A jelenkori kutatás
A pszichedelikus terápia alkalmazásának következő lépcsője a Maryland-i Orvosegyetem pszichiátriai kutatóintézetéhez fűződik, ahol 1965 és az 1970-es évek eleje között Walter Pahnke és Stanislav Grof vezetésével LSD-asszisztált pszichoterápiával kezelték a rákbeteg haldoklókat. Pahnke beszámolója szerint a kezeltek kétharmada esetében történt jelentős javulás (csökkent a depresszió, a szorongás és a halálfélelem), és a legdrámaibb hatás mindig akkor következett be, ha a pácienseknek misztikus élményben volt részük (egyéb kutatások bizonyították, hogy megfelelő körülmények között a pszichedelikus szerek a misztikus élmény potens katalizátorai).
Mint Pahnke írja: „Megnövekedett bennük a derű, békesség és nyugalom érzése. A legdöbbenetesebb az volt, hogy csökkent bennük a halálfélelem. Úgy tűnik, hogy a misztikus élmény kinyit egy egyébként nehezen hozzáférhető ajtót az emberi tudatban, és olyan biztonságélményt ad, ami még a halált is transzcendálja. Így a páciens képes arra, hogy pszichés energiáit, amelyek eddig a halálfélelemhez és a jövő miatti aggodalomhoz láncolták, felszabadítsa és arra használja, hogy értelmesen vegyen részt a jelenben. Most már képes arra figyelni, ami az itt és most-ban a legfontosabb. Ez az attitűdváltozás a haldokló körüli többi emberre is befolyással van. Az interperszonális közelség mélysége és intenzitása annyira megnő, hogy lehetővé teszi az őszinteséget és a bátorságot, és a szituáció teljes elfogadását.
A magyarul is hozzáférhető LSD pszichoterápia című könyvben Stanislav Grof részletesen beszámol a haldoklókkal kapcsolatos munkáról, és ő is megjegyzi, hogy a legdöbbenetesebb és legmeglepőbb az az eredményük volt, miszerint megváltozik a betegek halállal kapcsolatos koncepciója és a haldokláshoz fűződő attitűdje.
Egó-mentes állapot a fizikai halál előtt
Mint Charles Grob írja: a spiritualitás, az élet értelmének megtalálása, az életesemények jelentésének megértése, amit a pszichedelikus pszichoterápia akár egyetlen pszichedelikus élmény révén adhat, alapvető egzisztenciális erőforrássá válik, ami segít a páciensnek abban, hogy kibéküljön a múltjával, megértse a jelenét, és elfogadja a bizonytalan jövőt. Nincs nagyobb egzisztenciális krízis, mint a haldoklás, és mint Victor Frankl, az Auschwitz-i koncentrációs tábort túlélt pszichiáter hangsúlyozza, az egzisztenciális krízist feloldó jelentést, értelmet az élet utolsó pillanatáig, az utolsó leheletig lehet találni. Az értelem meglelése az élet végén azt a célt szolgálja, hogy ezáltal a szorongás, kétségbeesés és reménytelenség transzformálódik, az illető képessé válik arra, hogy új módon szemlélje a saját magához és másokhoz fűződő kapcsolatát, és elérje az érzelmi és spirituális jól-lét állapotát. A pszichedelikumok hatása alatt (megfelelő körülmények esetén) az egyének túllépnek azon, hogy elsődlegesen a testükkel azonosítsák magukat, és megtapasztalhatják az egó-mentes állapotot a fizikai halál előtt. Új látásmóddal térnek vissza a „hétköznapi” tudatállapotba, és elfogadják az élet állandó változását. Az elkerülhetetlennel való megbékélés drasztikusan megváltoztatja a hozzáállásukat a maradék időhöz, megszűnik a pánik, a félelem és a fájdalom, ami korábban betöltötte tudatukat. A pszichedelikus misztikus élmény felkészíti őket arra, hogy kíváncsian álljanak szemtől szembe a halállal.
(medicalonline.hu nyomán)
