Kelljen-e mesterszakos diploma a tanári állás betöltéséhez?
Az Újvidéki Egyetem hallgatóinak egy része ellenzi a oktatási minisztérium álláspontját, miszerint az általános és középiskolákban való elhelyezkedéshez kötelező a mesterképzés befejezése.
Az egyetemisták szerint a tanári cím elnyeréséhez elegendő az alapképzés befejezése is, a mesterképzés pedig csak a doktorátus előkészítésére szolgál. A hallgatók szerint ez csak egy újabb mód arra, hogy az egyetemek pénzt vegyenek el a hallgatóktól. Ezért egy petíciót kezdeményeztek a Facebook közösségi oldalon, s már több mint 3000 támogatót szereztek. Persze, elég hálás téma egy ilyen ügy mindig a hasonló célcsoportoknál.
Ugyanakkor vannak olyan hallgatók is, akik szintén szükségesnek látják a mesterképzést, mert szerintük az alapképzés során nincs elég gyakorlati óra a jövőbeli szakmájukhoz. Strahinja Injić, az újvidéki Bölcsészettudományi Kar hallgatói prodékánja szerint a mesterképzésre felvett hallgatók számának növelése lehet a megoldás.
Azért el kellene dönteni végre, hogy általánosságban mi ér többet? A három vagy az öt év?
Blic nyomán T. T.