Szociális katasztrófa fenyegeti Szabadkát – eközben a VMSZ csak a saját hatalmi játszmáival törődik
A hivatalos szabadkai átlagbér (amely, mint tudjuk, csak a közvállalatok és a közintézmények alkalmazottaira, tehát a lakosság kisebb, szerencsésebb részére vonatkozik) az utóbbi hónapokban 40 ezer dinár körül mozgott, és 3,5-4 ezer dinárral volt kisebb, mint az országos szintű átlagfizetés.
Ugyanakkor, legutóbbi kimutatás szerint egy háromtagú család ún. fogyasztói kosara, amely a legalapvetőbb létfenntartási árucikekket tartalmazza, havi szinten több mint 69 ezer dinárba kerül, ami 4,5 ezer dinárral (!) több a köztársasági átlagnál.
A fenti két adat arról tanúskodik, hogy Szabadka polgárai súlyos gazdasági-szociális megkülönböztetésnek vannak kitéve a szerbiai városokhoz képest és/vagy azt, hogy az itteni városvezetés (gazdasági szempontból) teljesen alkalmatlan és (szociális szempontból) teljesen érzéketlen.
Felmerül a logikus kérdés: a VMSZ hogyan engedhette meg, hogy épp ennyire alacsony szintre sűllyedjen az általa is a vajdasági magyarság központjának tekintett város? Ha mást nem, miért nem reagál, miért nem emeli fel a hangját a szóban forgó jelenség ellen, hiszen van elég tanácsnoka és kapcsolata, továbbá – a Délhír kivételével – „rátehénkedett” az egész délvidéki magyar médiára.
Akárhogyis, a fenti két tételt összevetve Szabadkán még egy jól kereső közhivatalnoknak is 1,71 (tehát több mint másfél) fizetésre van szüksége, hogy megvásárolja a fogyasztói kosárba bekerülő nélkülözhetetlen termékeket. Persze, ha mindkét szülő dolgozik, a helyzet valamivel kedvezőbb. No, de itt olyanokról beszélünk, akik 40 ezer dinárt visznek haza. Miből és hogyan élnek (és fognak élni) azok, akik valamelyik magáncégnél havonta 15-20 ezer dinárt keresnek (és egynél több gyermekük van)? A munkanélküliekről nem is beszélve.
Semmi kétség: Szabadka egzisztenciális katasztrófa előtt áll.
A képen: ők nem fognak nélkülözni
F. L.