a csurka 101Egyéb 

Csurka István hagyatéka

a csurka 101November közepétől Csurka István gyermekei gyakorolják az író hagyatékához tartozó szerzői és alapítói jogokat.

Csurka Endre István, Csurka Eszter és Csurka Dóra közleményt adott ki, amelyben az áll, hogy a Fővárosi Törvényszék jogerős végzése alapján ők gyakorolják a jogokat, így különösen a szerzői, alapítói jogokat az elhunyt író, politikus hagyatéka felett. Törvényes örökösökként kijelentik, hogy az édesapjuk halála óta eltelt időben Csurka István írói, politikusi életművével kapcsolatban megjelent egyetlen közreadott, bemutatott műhöz sem kérte és kapta meg senki a hozzájárulásukat.

– Ebből következően minden, Csurka István nevével fémjelzett esemény, bemutató, ősbemutató, emlékkönyv, emlékbizottság akaratunk ellenére, beleegyezésünk, velünk kötött szerződés nélkül, jogtalanul jött létre – fogalmaztak.

Minderre való tekintettel intézkednek a jogtalan névhasználat, közlés, színdarab-bemutatás, ősbemutató és egyéb jogsértések tárgyában. Ezek az intézkedések átmenetileg korlátozzák Csurka István műveinek közlését, megjelenését, bemutatását – tették hozzá.

Csurkától azonban jelenleg is több darabot játszanak. A fővárosi Újszínház decemberi előadásai között szerepel a Deficit és a Döglött aknák című darabja, a Térszínház pedig idén februárban tűzte műsorára az Írószövetségek harca című drámáját.

Csurka István 2012 február 4-én, 78 évesen halt meg. Szabadfoglalkozású íróként regényeket, filmforgatókönyveket, rádióhangjátékokat, elbeszéléseket, színműveket írt, utolsó darabja, A hatodik koporsó 2011-ben jelent meg. Életművének, szellemi hagyatékának ápolására 2012 márciusában a nevét viselő emlékbizottság alakult.

Csurka a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) elnökeként jó ideig a magyar nemzeti radikalizmus vezéralakja volt. Pár évvel halála előtt azonban „megpuhult”, langyos fideszes vizekre evezett, noha nem lépett be a narancsos pártba.

Egyes nemzeti portálokon megjelent róla, hogy állítólag spicli volt a Kádár-rendszerben, mások azt írták, papucshős volt, aki hagyta, hogy a nála jóval fiatalabb élettársa lenyúlja a párt pénzét, ami aztán a MIÉP széteséséhez vezetett.

Akárhogyis, marad a tény, hogy sokáig Csurka tartotta a lelket és a reményt a nemzeti érzelmű magyarokban.

Magyar Nemzet és más médiumok nyomán F. L.

Hasonló bejegyzések