kanizsa usaidEgyéb 

Mezőgazdasági elosztó központ létesül Magyarkanizsa község területén

kanizsa usaidAz Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége – a USAID – és a  Helyi Gazdasági Fejlődés Nemzeti Szövetsége (Naled) a fenntartható helyi fejlődés projekt keretein belül megszervezték negyedik rendezvényüket. A köz- és magánszféra együttműködésére (PPP) vonatkozó találkozóra november 18-án került sor a Hyatt Regency Hotelben, Belgrádban.

A pályázatra, mely a köz- és magán társulások együttműködésének fejlesztési lehetőségei kapcsán került kiírásra a Naled részéről, 29 projektjavaslat érkezett. Az elmúlt hónapokban a projektjavaslatok közül nyolcat választott ki a pályázatot meghirdető szervezet. A nyolc nyertes PPP projekt között van a magyarkanizsai önkormányzat terve is.

A sikeres pályázat révén a Naled munkatársai mind a nyolc nyertes községben technikai segítséget nyújtottak a PPP akcióterv elkészítéséhez.

A találkozón mind a 8 község lehetőséget kapott a projekt-elképzelések bemutatására. Ezek a tervek a következő területeket érintik: mezőgazdaság/agráripar, energetika, környezetvédelem és gyógyturizmus és tartalmazzák a potenciális befektetők és finanszírozók számára rendelkezésre álló lehetőségeket.

A magyarkanizsai önkormányzat képviselői is ismertették a jelenlévőkkel a községi PPP projektet, melynek címe: Mezőgazdasági logisztikai és elosztó központ.

A cselekvési terv egy mezőgazdasági elosztó központ építését látja elő 3 hektáron (a terjeszkedési lehetőséggel további 4 hektáron) a horgosi ipari parkon belül.

A központ lehetővé tenné a mezőgazdasági termékek összegyűjtését a termelőktől, azok megfelelő körülmények között való tárolását, kiválogatását, valamint csomagolását, valamint innen történne azok eladásának megszervezése.

Ennek érdekében egy közös vállalat jönne létre, mely működtetné a központot a következő alapító tagokkal:

– Privát partner (befektető és finanszírozó)

– Magyarkanizsa önkormányzata

– A mezőgazdasági termelőket képviselő szövetkezetek.

A logisztikai központ célja a friss gyümölcs és zöldség fölvásárlásának elősegítése Magyarkanizsa területéről és a szomszédos településekről.

T. T.

Hasonló bejegyzések