Változó felfogás? – Egyesek felérték ésszel, hogy a román történelem könyvek hazudnak, ferdítenek
Marius Diaconescu, a Bukaresti Egyetem tanára szerint meg kell tisztítani a román történelmi tudatot, mert tele van hazugságokkal. Nem igaz például, hogy a középkorban a Magyar Királyságban elnyomták volna a románokat, a török elleni küzdelem nagy része is a magyarokra hárult. Diaconescu Mátyás királyt román felmenőkkel bíró, nagy magyar királynak tartja – olvasható a Mandiner.hun megjelent korábbi rádióinterjúban.
Még mindig a kommunista-nacionalista történetírás foglyai vagyunk – állapítja meg a professzor két évtizeddel a romániai rendszerváltoztatás után egy rádióinterjúban, írja a Mandiner.hu. Hozzáteszi, „a történelemkönyvek amolyan idealizált, standard, tabu képeket festenek a román uralkodókról. A felnőtté váló gyerekek tudatában ezek az idealizált szereplők rögzülnek”, ezért aztán evidens, hogy torz szemléletű diákok jelentkeznek történelemszakra.
Tipikus tévedésnek nevezi Diaconescu, hogy Erdély a közvélekedés szerint román állam volt a középkorban. Ott vannak még szerinte az olyan mítoszok, hogy a románokat elnyomták Erdélyben a középkorban. Továbbá a kora középkori történelmi források mitizálása is jellemző a román történetírásra.
A bajok forrását abban látja, hogy a jelen történetírása a mostani ember szemével tekint a középkor történelmére, miközben a korábbi korok történelmét a korábbi korok emberének szemével kell néznünk. Például semmiképpen nem lehet a középkori ember gondolatiságát, a világról kialakított nézetét összehasonlítani, egy mai vagy akár a 19. században élő emberével.
Természetesen hozzájárulhatott a hamis önkép gyártásához a történész szerint, hogy a románokat a nyugati források vagy sehogyan sem említik, vagy igen-igen negatív színben tüntetik fel, és a megítélés „a 14-15. századtól kezdődően egészen napjainkig szinte semmit se változott. Nem a külföldiek hibások, hanem mi sajnos.”- mondja a történész.
Arra a kérdésre, hogy nem fogják-e őt emiatt Romániában hazafiatlannak tartani, úgy válaszolt, „a hazaszeretet nem jelentheti azt, hogy hazudunk”. Viszont úgy látja, egyre több történész él Romániában, aki hiteles történelmet szeretne írni, és nagy vita van a különböző történészi szemléletek között emiatt. „Mi mindig csak azt akarjuk látni, ami tetszetős, és nem a maguk teljességében szemléljük az eseményeket. A románok történetét az egyetemes történelembe ágyazottan kellene hogy értelmezzük. Hisz megvan a helyünk, és nem egészen jelentéktelen. De nem azokat a szereplőket és nem azokat a világtörténelmi jelentőségű mozzanatokat választjuk, amelyek valóban felhívhatnák ránk a figyelmet” – értékel Marius Diaconescu, példaként említve Hunyadi Jánost vagy Mátyás királyt.
„Hunyadi Jánost mi román hősnek tartjuk, a magyarok pedig magyar hősnek tekintik. Mátyás királyt mi megtagadjuk, a magyarok pedig nagy magyar királyként tisztelik. Holott már akkor, a korszakban világosan megfogalmazódott, hogy Mátyásnak román felmenői voltak, és ez senki számára nem jelentett szégyent. A középkorban sok román nemes futott be jelentős pályát a Magyar Királyság hierarchiájában. És ezek közül a legmagasabbra Hunyadi Mátyás, valamint az ő apja, Hunyadi János jutott. Büszkék kellene hogy legyünk erre.”- idézi a román történészt a sajtó.
Diaconescu nem népszerű vele otthon, de amondó, a törökök útját nem a románok állták el Európa felé, hanem a magyarok. Az ebben való tisztán látást azonban nehezíti, hogy a „nemzeti eposzról” készített filmek Ceausescu tézisei alapján nyugodnak.
„Történelmi filmjeink döntő többsége számos mítoszt, hazugságot tartalmaz”, állítja a történész. Szerinte rendezőket, színészeket „csinált meg” ez a sok alkotás, melyeket sokaknak kényelmetlen lenne revízió alá venni. Nem lehet például olyan hazugságra filmet építeni, hogy a románok a Habsburgok ellen harcoltak Pintea Viteazul idején a 18. században, miközben az említett személyiség közönséges rablóvezér volt.
Ha Diaconescunak kellene filmet rendeznie, a román származású Jósika István kancellárról forgatna, aki „kidolgozta az egység tervét”, és kiemelné mások mellett Báthory Zsigmond szerepét.
Szerinte a román történészi szakma nemzetközi elismertsége is múlik azon, hogy például egy hazugság miatt jelentős uralkodónak olyan oldalát meg tudják-e mutatni, amely szerint valóban lehetett jelentős.
Ám mi magyarok is, el kell gondolkodjunk azon, hogy a mi történelmünk mennyire hiteles források alapján lett megírva, továbbá érdemes vitát folytatni az egyre inkább nagyobb méreteket öltött jobboldali történelmi megközelítés újragondolása végett is. Az online felületeken egyre többet lehet ma már találkozni olyan írásokkal, mely szöges ellentétbe van a hagyományos történelemfelfogással.
Kolozsváros nyomán T. T.