Az Air Serbia közvetlen járatot indított Belgrád és Banjaluka között
Az Air Serbia nemzeti légitársaság elindította első közvetlen, promóciós járatát Belgrád és Banjaluka között.
A Novak Đoković nevet viselő Airbusban Aleksandar Antić szerb közlekedési miniszter és Dane Kondić, az Air Serbia vezérigazgatója utazott. A közlekedési miniszter a felszállást megelőzően kifejtette, hogy jelentős nap a mai az Air Serbia részére, hiszen célja az, hogy a térség vezető légiközlekedési cégjévé váljék. Kondić azt mondta, nagyon boldog, hogy a cég naponta járatokat kíván indítani a két város között. Elmondta továbbá, hogy a banjalukai járat számos európai célponttal, pl. Stuttgarttal, Berlinnel, Zürichhel, Moszkvával és Milánóval való összeköttetésre nyújt lehetőséget.
A cég közlekedési hálózata 30 európai és földközi-tengeri úti célra terjed ki, emellett ázsiai, ausztráliai és amerikai célpontokra is járatokat kínál azon partnerei segítségével, akiknek cégeiben az Etihad Airways részvényekkel rendelkezik.
Vos nyomán L.Cs.