„Visszáélt-e a pozíciójával és gyakorolt-e nyomást az új szabadkai polgármester a bíróságra?”
Almási Szilárd, a Pont most civil szervezet elnöke ma újabb sajtótájékoztatót tartott, amelyen további kérdéseket intézett Szabadka polgármesteréhez, Maglai Jenőhöz.
Almási szavai szerint – miközben a városi költségvetés és a tanácstagok létszámának csökkentéséről, valamint a friss erőt képező szakemberek bevetéséről beszél – Maglai annyit tesz, hogy a régi tanácstagokat ugyanakkora fizetésért kinevezi saját segédeivé.
Mandátumának első hetében Maglai tehát már nem mondott igazat.
A Városházán dolgozók számának csökkentését pedig a jelek szerint úgy képzelte el, hogy elbocsájt minden, általa nem támogatott (ideiglenesen) alkalmazottat, majd szinte rögtön felvesz néhány kádert a saját holdudvarából. Almási ezt erkölcstelen és visszataszító magatartásnak minősítette.
Továbbá kiemelte, hogy a súlyos szociális problémák közepette a városvezetés több mint 10 ezer eurót költ holmi deszkázásra.
A polgármesternek most esélye van arra, hogy felújítsa a Népszínház épületét, amelynek a lerombolásáért annakidején ő és társai szálltak síkra. És mi lesz a szökőkutakkal? Mikor fejeznek be végre legalább egy projektumot?
Miután a polgármester kijelentette, hogy nem anyagi megfontolásból áll a város élére, elvárjuk tőle, hogy válaszoljon a következő, polgárokat érdeklő kérdésekre – hangsúlyozta Almási.
Milyen üzleti körökkel kötött megállapodást Maglai Bajmokon személygépkocsi-behozatal és -legalizálás ügyében, indult-e ebből kifolyólag rendőrségi és bírósági eljárás és gyakorolt-e nyomást a fuggetlen szerbiai bíróságra?
Milyen városi funkciót töltött be Maglai és kihasználta-e az abból adódó befolyását a szabadkai és a topolyai MOL-kutak, valamint a Metro megnyitásához szükséges telekvásárlások alkalmával, az építési engedélyek és legalizációs okiratok kiadásához?
Ha igen, mennyi pénzt vett fel ezért?
Örülünk neki, hogy a polgármester – a polgárok 90 százalékával ellentétben – nem nyomorog, de várjuk a válaszait a feltett kérdéskre – mondta Almási.
F. L.