Gyurcsány megszüntetné a letelepedés nélküli honosítást
Még hét nap van hátra addig a Gyurcsány Ferenc által kijelölt időpontig, hogy újrakezdődjenek az ellenzéki tárgyalások. A Demokratikus Koalíció elnöke azt ígérte, azonnal tudatja, ha választ kap Mesterházy Attilától vagy Bajnai Gordontól, de ez eddig nem történt meg – írja a Hiradó.hu.
Közben felháborodást okozott a határon túl élő magyar közösségekben, hogy Gyurcsány Ferenc elvenné tőlük a szavazati jogot és megszüntetné az egyszerűsített honosítást. Egy vajdasági magyar szerint Gyurcsány Ferenc úgy beszél róluk, mintha paraziták lennének.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke vasárnap jelentette be, hogy választási győzelmük esetén megszüntetnék a letelepedés nélküli honosítást – írja a Híradó.hu. A DK programjában az is szerepel, hogy csak azok szavazhatnának, akiknek állandó lakcímük van Magyarországon. „Dacára annak, hogy azzal kell sokszor szembenéznünk, hogy lehazaárulóznak bennünket, rólunk ez a vád lepereg” – mondta.
„Nem kellene ennyire félni tőlünk és ennyire lealacsonyító módon hozzánk állni, mint valami parazitákhoz” – mondta a szabadkai Sztojánovity Lívia, aki egyike annak a több mint 75 ezer külhoni magyarnak, akik már jelentkeztek a jövő évi választásra. Azt mondja, megalázónak érzi Gyurcsány Ferenc javaslatát. „Mi itt szeretnénk, legalábbis a többség szerintem, itt szeretne a Vajdaságban magyarnak lenni, ugyanakkor szeretnénk egy kicsit az anyaországhoz is tartozónak érezni magunkat” – fogalmazott. „Délvidéken is, Magyarországon is, bárhol vagyunk, magyarok vagyunk” – mondta Forgács Szabolcs, egy másik külhoni magyar.
Van olyan szabadkai, aki szerint azért javasolta ezt Gyurcsány Ferenc, mert ellentétet akar szítani az anyaországi és a külhoni magyarok között. „Ő valójában csak megkülönbözteti a magyarokat. Össze akarja őket veszíteni. Semmi mást. És szerintem komolyabban le kellene tiltani ettől, vagy elvenni, hogy ne vegyen részt a politikai közéletben” – mondta Celluska Ferenc.(szék-helyek)