A gyógynövények reneszánsza várható
Az emberek kezdenek rájönni arra, hogy a gyógynövények használata nem kuruzslás. A természetben szinte minden megterem, ami a hétköznapi – egyesek szerint a civilizációs betegségek – gyógyításhoz szükséges. Ráadásul sokkal hatékonyabb – ha jól készítjük el – mert a természet nem téved, olyan vegyületekkel dolgozik, amik az ember számára részben sem ,,testidegenek”.
Természetes vagy szintetikus?
Leginkább a vitaminok kapcsán merül fel ez a kérdés. Az tény, hogy a vitaminokat kapszulákba zárni csak úgy lehet, ha olyan adalékokat raknak hozzá, úgy módosítják, hogy stabil vegyület maradjon hosszabb ideig. Ezek a vegyi anyagok a vitaminnal együtt jutnak a szervezetbe, többé-kevésbé ki is számítható, hogy van-e, és ha igen, milyen hatásuk van ránk nézve.
Tehát, csak arra lehet törekedni, hogy olyan vitamint vegyünk, amibe minél kevesebb ilyen anyag van. Egyesek szerint az is tény, hogy a mesterséges vitaminok hatása nem ugyan olyan – sőt vannak, akik szerint egyenesen káros. Természetesnek csak az a vitamin mondható, amit közvetlenül a gyümölcsből vesz fel a szervezet.
Magyarország, mint gyógynövény nagyhatalom
Akár azzá is válhat. A világpiacon egyre nagyobb a kereslet a gyógynövények iránt. Mivel Magyarország (és Délvidék) adottságai alkalmasak arra, mint területileg, mint ökonómiailag, hogy ne csak magán célra szedjük a gyógynövényeket, az ország nagyjai rájöttek arra, hogy érdemes lenne ezzel az adottsággal kezdeni valamit.
A gyógynövényeket nem csak a gyógyszeripar, hanem a kozmetikumok gyártói, és az élelmiszer ipar is használja. Az elmúlt húsz évben a gyógynövények termesztése az egynegyedére csökkent.
Munkaerő piaci fellendülést is hozhat
Első sorban a vidéki foglalkoztatásban lesz szerepe a gyógynövénytermesztésnek, mivel a vadon termő gyógynövények nagy része a legelmaradottabb területeken van a legnagyobb számban.
Mivel a gyógynövények feldolgozása számtalan munkafolyamatból áll – a gyűjtésből, a válogatásból, az előkészítésből és feldolgozásból -, úgy vélik, százezer embernek adhat munkát. Ez hasznos az ott élőknek, de az egész agrárágazatnak, és az országnak is.
Mindig, mindenre?
Ma sokan úgy gondolják, hogy a gyógynövények mindent gyógyítanak – ennek viszont veszélyei vannak. Vagy épp úgy véljük, hogy ez csak egy növény, pedig sokszor erősebbek ezek a készítmények, mint a gyógyszerek.
Emiatt nem szabad bizonyos gyógynövénykészítményeket használniuk például a kismamáknak. A régi receptek, a dózisok, a helyes elkészítési módok egy része az enyészeté lett, így az egész tudományágat újra kell éleszteni, tapasztalni.
Egyensúly a természet és a tudomány közt
A modern orvostudomány iszonyatosan gyors fejlődése következtében sokáig háttérbe szorult a gyógynövények otthoni használata. Volt idő, amikor gyakorlatilag a kuruzslással egyenértékűnek tekintették.
Így elestünk sok olyan lehetőségtől, mely ember közelibb, esetenként jobb egészségmegőrző, gyógyító, mint a gyógyszervegyületek. Meg kellene találni a középutat, az egyensúlyt, tisztelni kellene a természet áldásait, és az emberi tudást, tudományokat is, ami sok beteg számára jobb életminőséget, gyógyulást hozna.
(bien.hu nyomán)