Hétköznapi tevékenységek, melyek az egészségünkre is kihatnak
Vannak olyan egészen hétköznapi bűneink, amelyeket szinte mindannyian elkövetünk egészségünk ellen, csakis azért, mert tájékozatlanok vagyunk.
Szép számban vannak olyan rossz hétköznapi beidegződések, amelyekkel – egyes vélemények szerint – csak ártunk önmagunknak. Bizonyítván, hogy nem csak a dohányzás káros az egészségre.
1. Naponta zuhany, forró vízzel
A forró zuhany és a szappan károsítja a bőr természetes védőrétegét. Az eredmény kiszáradt, repedezett bőr lehet, ami hajlamosabb gyulladásokra. Langyos vízzel, szappanmentes mosakodógéllel vagy krémmel persze szabad naponta zuhanyozni.
2. Túl sok alvás
Már 15 perc extra nappali alvás felér egy óra éjszakai alvással! Gyakran azért érezzük magunkat fáradtnak, mert ragaszkodunk a nyolcórai alváshoz. Érdemes tehát napközben is lepihenni, és akkor éjszaka kevesebb alvás is elég. Ha az ősember átaludta volna az egész éjszakát, megették volna a ragadozók.
3. Fogmosás után öblögetni
Az öblögetéssel lemossuk a fogkrémmel fogakra felvitt védő fluoridot. Fogmosás után fél óráig vizet se igyunk! Étkezés után legalább fél órát várjunk a fogmosással, mert az élelmiszerek savtartalma átmenetileg gyengíti a fogzománcot.
4. Vécén ülni
Jobb a guggolás, mert természetesebb pozíció – mutatták ki szakemberek. Szerintük úgy kevesebb erőlködést igényelne.
5. Túl sok házimunka
Kiderítették, hogy aki a házimunka oroszlánrészét végzi, magasabb vérnyomásra számíthat. Nemcsak a sok munka és az ügyek intézése emeli a vérnyomását, de az aggódás is, hogy sikerül-e mindent elvégeznie. Az otthon használatos vegyszerek felnőttkori asztmát okozhatnak. Eggyel több indok, hogy bánjunk velük csínján!
(noinapozo.hu nyomán)