Ki áll a DH és az MRM pénzzel szponzorált lejáratási kísérletei mögött?
Van egy ember. Nagyon furfangos. Lehet, hogy éppen azért, mert mentora és példaképe az az asszony, akit úgy tartanak, legnagyobb pártunk háttérvezére. De most ne róla beszéljünk. Pedig, amit ez a nő a politikában és az irodalomban művel, az megérne egy külön misét. Ugyanakkor, mi is már érintettük kimagasló tevékenységét, ezért most nem vele szeretnék foglalkozni.
Főhősünk tiszamenti származása és lakhelye ellenére a magyarság délvidéki fővárosában bontogatja szárnyait. Itt is kíván megtelepedni, a tűzhöz közel. Annak a magyarnak csúfolt házban már megvetette lábát. Ő vezérli a háttérből a pártgépezet internetes kampányait, az elektronikus médiát és a párt pénzügyeibe is betekintése van. Sőt, családja igazi szponzora az alakulatnak, meg annak szebb napokat látott újságának.
Mindezt úgy hálálták meg neki, hogy nem csak befutó, de mezőny vezető helyet adtak neki a legutóbbi délvidéki szintű voksoláson. Ő volt a fiatal arc, a maga harminc egynéhány évével. Közgazdasági és kommunikációs szakértőként felvállalt magára egy nagyon nehéz feladatot is. Beférkőzni az általuk ellenségnek titulált csoport soraiba, és belső információkat kinyerni, aztán azokat a legmegfelelőbb pillanatban ellenük felhasználni. Azért főhősünk ügyelt arra, hogy az egész terve ne legyen átlátszó.
Barátságos külsőt és hangnemet felvéve, olykor magánjellegű szívességeket téve, bratyizós módban férkőzött ellenségei bizalmi zónájába. Megkereste az ellenség sorai között a gyenge, apróbb láncszemeket, akiktől aztán az emberek magánéletével kapcsolatos pletykákhoz, igaznak hitt elbeszélések birtokába jutott. Főnökei nem is várhattak el ennél többet tőle, szerintük megvolt a kontroll és felügyelet az ellenség felett.
Aztán jöttek ezek a portálosok. Pontosan egy évvel ezelőtt nekilendültek. És láss csodát, az embereket érdekelte a szabad vélemény és az igazság. Egyre több követője lett a portálosoknak, ráadásul azok nem finomkodva rántották le a leplet főhősünk vezéreiről és azok holdudvaráról. És még pimaszok is az eddig érintethetetlennek véltekkel szemben. Ezért aztán emberünk koppintást kapott az orrára, és elhatározta, mindent megtesz annak érdekében, hogy a jövőre esedékes választásig, ahol 35 érdekvédőnk kerül ismét tanácsunkba, lezüllessze, lejárassa és bemocskolja a portálosokat és az általuk képviselt nézeteket. Persze, mindezt névtelenül, árnyékba vonulva, ott virítva hörcsög mosolyát a kulisszák mögül. Éppen abban a stílusban, amit megpróbálnak ráhúzni a portálosokra.
Aztán így lesz főhősünkből a főskacc, aki pénzt nem sajnálva ontja humortalan, a görcsös utálattól teli rágalmait a portálosokkal és a mörömösökkel szemben, minden médiacsatornán keresztül, amit eddig csak sikerült kiépíteniük vagy megvásárolniuk. Most aztán nem lehet elkerülni a csóváló kutyafejes reklámocskájukat sem a nyomtatott, sem az éterben sugárzott, sem az online médiumokban, de még egyetlen, mára ócska pártlappá züllött napilapunk hasábjain sem. A közösségépítésnek és kultúrbonbonnak álcázott névtelen primitív fröcsögés dübörög ezerrel. Nyomják bele a narancsos eurót is.
Itt tartunk most. Dióhéjban. Az ellenség barátjából egy csapásra főskaccá transzformálódott hősünk csak akkor szerepel a nyilvánosság előtt, ha ő akar. Szakpolitikusnak álcázza magát. Eközben virtuális ostorral csapkodja a médiamunkások hátát, ha azok elgépelnek valamit. Esetleg mörömös és portálos gondolatokra csábulnak. Laptopja felett görnyedve elit kommentárokkal bombázza a világhálót. Még arra is sikerült rábeszélnie a nagy vezért, hogy pereskedjenek a portálosokkal. Tehát, van hatalma a csávónak.
Ő a cenzor, aki arra panaszkodik, hogy pártjában elnyomják a fiatalos, jó ötleteket. Ezért is jó fejek a mörömösök, akikkel elvileg szót lehet érteni, átérzik a helyzetet. Korábban ezt mondta. Többször. Négyszemközt. Hogy más ne hallja.
Egyébként imád blogot írni. Nem csak skacc módjára, hanem még korábban, saját szája íze szerint tolta névtelenül a librisztikai kritikákat. Akkor lett vége boldog külön utas történetének, amikor egyik párttársába rúgott egy hatalmasat, akihez eljutott az álnév alatt közölt iromány, de sajnos, főhősünket beazonosították, és politikai karrierjének fenyegetettsége közepette úgy döntött, becsukja a kritikák sarki ABC-jét. Jól tette. Az írók is összegyűlhettek, és ő is megtartotta befolyását. Happy end. Hát, kell ennél több? Ja, hogy kiről van szó? Annak kitalálását az olvasókra bízzuk.
T. T.
A képen: nem a bútorok
