Már a neandervölgyi ősember is eltemette halottait
Már több mint 50 ezer éve eltemethette halottait a Neander-völgyi ember – állapították meg régészek egy délnyugat-franciaországi barlang leleteinek 13 évnyi tanulmányozása nyomán.
A maradványok elemzéséből arra következtettek, a Neander-völgyi ember már a Homo sapiens, azaz modern ember Európába érkezése előtt temetkezhetett – olvasható az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közzétett tanulmányban. William Rendu, a tanulmány vezető szerzője, a New York-i Ember- és Társadalomtudományok Nemzetközi Kutatóközpontjának tudósa szerint a felfedezés nemcsak azt erősíti meg, hogy a Neander-völgyi ember nyugat-európai lakóhelyein eltemette a halottait, hanem viszonylag fejlett gondolkodási képességeire is utalhat.
A kutatók az 1908-ban felfedezett délnyugat-franciaországi La Chapelle-aux-Saints-i idős Neander-völgyi férfi maradványaiból indultak ki. Úgy vélték, a leletek 20. századi feltárói a csontok jó állapotából arra következtettek, hogy a modern ember egy ősének temetkezési helyét fedezték fel.
Feltételezésük azonban az első pillanattól vitát szított a tudósok körében, mivel a szkeptikusok úgy vélték, a feltárók félremagyarázták a leleteket, és a csontok nem célzatosan, temetéssel kerültek a megtalálási helyükre.
Az új ásatások 1999-ben kezdődtek, Rendu és munkatársai – többek közt a Bordeaux-i Egyetem és egy magán kutatóintézet, az Archeosphere régészei – hét további barlangot is megvizsgáltak. A 2012-ig tartó munkálatok során még három, két gyermek és egy felnőtt Neander-völgyi maradványaira bukkantak, és feltárták egy bölény és egy rénszarvas csontjait is.
A kutatók újra megvizsgálták az 1908-ban talált ősembermaradványokat is. Ellentétben a bölény és a rénszarvas csontjaival, a Neander-völgyi maradványain kevés volt a repedés, a csontok felszínét nem súrolták simára az időjárás viszontagságai, és állatok sem rágcsálták meg őket – állapították meg a régészek.
Csak ember áshatta a gödröket
Lágy mészkő és agyag a gödör anyaga, ahol a csontokat találták, és Rendu szerint a gödör nem kerülhetett oda semmilyen természetes módon, létének egyetlen magyarázata, hogy emberi kéz műve. Erre utal az is, hogy a mészkő- és agyagrétegek a természetben mindig vízszintesen helyezkednek el, a holttest fölött azonban függőlegesek voltak.
„Ezeknek az 50 ezer éves maradványoknak a viszonylag eredeti állapota arra utal, hogy a halál beállta után gyorsan befedhették őket, ez pedig erősen alátámasztja következtetésünket, mely szerint Európának ezen a részén a Neander-völgyiek törekedtek halottaik eltemetésére. Noha nem tudjuk, a korabeli temetés valamely szertartás részét képezte-e, vagy pusztán gyakorlati okai voltak, a felfedezés csökkenti a Neander-völgyi és a mai ember viselkedése közötti távolságot” – hangoztatta a kutatás vezetője.
(MTI nyomán)