bbeckerndjokovicEgyéb 

Boris Becker lesz Novak Đoković edzője

bbeckerndjokovicMeglepő bejelentéssel rukkolt elő Novak Đoković: a szerb teniszező a következő idényben a legendás Boris Beckerrel készül majd.

A világranglista második helyén álló teniszező január közepétől kezdi meg a közös munkát a korábbi háromszoros wimbledoni bajnokkal. „Izgatott vagyok, hogy lehetőségem lesz Borisszal együtt dolgozni. Ő egy igazi legenda” – áll Đoković szerdán kiadott sajtóközleményében.

A 46 éves német szupersztár az utóbbi időben inkább pókereredményeivel és magánéleti botrányaival szerepelt a sajtóban, ám az hatszoros Grand Slam-bajnok felkészítése valódi kihívást jelent majd a számára. „Nagyon büszke vagyok, hogy Novak felkért, hogy legyek az edzője” – kommentálta röviden Becker a bejelentést.

Đoković és Becker hamarosan el is kezdheti a közös munkát, hiszen január közepén már kezdődik az Australian Open, ahol Đoković 2010 óta nem szenvedett vereséget és háromszoros címvédőként vág neki a viadalnak. A szerb klasszis célja a következő szezonra egyértelmű: visszaszerezni a világelső pozíciót a spanyol Rafael Nadaltól.

(hatharom.hu nyomán M.B.)

Hasonló bejegyzések