a ferenc 119Egyéb 

Ferenc pápa: A pletykálkodás káros az embereknek

a ferenc 119Ferenc pápa figyelmeztette a vatikáni állam tisztségviselőit, hogy munkájuk középszerűségbe, pletykálkodásba és bürokratikus akadékoskodásba süllyedhet, ha elfelejtik, hogy az egyház szolgálata hivatás.

A katolikus egyházfő a Vatikán központi apparátusához, a kúriához intézett első karácsonyi üdvözletében arról beszélt, hogy ha nincs meg a szakmaiság, akkor a tisztségviselők munkája lassan középszerűségbe sodródik. A bíborosokhoz, püspökökhöz, főpapokhoz és a világi emberekhez szólva, akik a Vatikán különböző részlegeit irányítják, azt sürgette, hogy mindig szakmaiságra és szolgálatra törekedjenek.

Hangoztatta: szeretné, hogy az egyház egészében kevesebbet foglalkozzon a moralizálással, mintsem azzal, hogy nagyobb könyörületet mutasson az elesettek iránt. Ugyanakkor dicsérte is a központi apparátus munkáját: előre leírt szövegét kiegészítette azzal a mondattal, miszerint a római Kúriában „voltak és ma is vannak szent emberek”.

Ferenc pápa – megismételve korábbi felhívásait – ezúttal is arra kérte a vatikáni tisztviselőket, hogy utasítsák el a rosszindulatú pletykákat. Mint mondta: „a pletykálkodás káros az embereknek, az egyház munkájának, és környezetének.”

Magyar Nemzet nyomán F. L.

Hasonló bejegyzések