A szerb kézis lányok kocsmában ünnepelték meg a vereségüket – turbofolk és Dačić mellett
A szerb mentalitást hűen tükrözi a világbajnokság döntőjeben braziloktól vereséget szenvedő női kézilabda válogatott meccs utáni magatártása.
Nem vitás, hogy az ezüstérem megszerzése is kimagasló siker, de a világon aligha akad még rá példa, hogy valaki mindjárt az elbukott döntő után kocsmában ünnepelje a vereséget. Márpedig ez történt Belgrádban.
Ivica Dačić szerb kormányfő, aki rossz nyelvek szerint – amióta miniszterelnök lett – alig mozdul ki a kocsmából, együtt mulatott, ivott, énekelt az ország büszkeségeivel. Erre az alkalomra Miroslav Ilić kivénhedt turbofolk énekest is meghívták, hogy emelje a hangulatot.
A médiában olvasható hozzászólások nem kis részéből azonban kiderül, hogy az említett buli nem nagyon nyerte el az egyébként sportért „bolonduló” szerb polgárok tetszését.
Többeket felháborít az a tény is, hogy a kormány külön rendelete szerint a kézis lányok fejenként 25 ezer eurót kapnak, továbbá már 40 éves koruktól nyugdíjba vonulhatnak, miközben (legalább) fél ország nyomorog és éhezik.
F. L.